Aki felmegy, az felejtse el, hogy fél

Megszépül a beregszászi római katolikus templom

2002. június 7., 02:00 , 73. szám

Jelenleg is tart a beregszászi római katolikus templom restaurálása. A város központjában emelkedő, épí­té­szetileg is jelentős értéket képviselő templom nemsokára ismét régi pompájában tündököl majd. A tatarozási munkálatokat a munkácsi Öst­reicher Sándor által vezetett kis csapat végzi, amely­nek tagjait több kárpátaljai településről toborozták. Jurec Lász­ló és Nagy Tamás az Ungvári járásból, a Cso­pej fivérek: Gyima és Zse­nya, illetve Mazutyinec Szer­gej a Munkácsi járásból csatlakoztak a brigádhoz. Munkájukról Öst­reicher Sándorral, a csapat vezetőjével beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet, hogy vállalják templomok felújítását?

– Magam közel húsz éve foglalkozom restaurálással. Annak idején egy kis időre felhagytam ugyan a szakmával és több külföldi cég ukrajnai kirendeltségének voltam az üzletvezetője, de a szívem mindig visszahúzott ehhez a munkához. Egyszerűen szeretem csinálni.

– Hogyan áll össze a csapat?

– A brigádnak van egy néhány főből álló gerince, míg a többieket néha csak nagyon nehezen lehet megtalálni, hiszen több szempontot is figyelembe kell venni a kiválasztásukkor. Először is fontos, hogy a velünk dolgozóknak ne legyen tériszonya. Másodszor, odafigyelünk arra is, hogy az illető szeresse ezt a munkát. Szintén fontos, hogy ne legyen ellentét, torzsalkodás a csapattagok között, hisz itt mindenki függ a másiktól.

– Mennyire veszélyes ez a munka?

– Meglehetősen, mert nagyon sokszor 30-50 méteres magasságban dolgozunk. Különösen akkor veszélyes, amikor az állványzat össze- vagy szétszerelésén dolgozunk, mert ilyenkor biztosítókötelek nélkül mozgunk az állványzat legtetején.

– Milyen biztonsági szabályokat kell betartaniuk?

– Ha valaki felmegy a toronyba, akkor mindenekelőtt el kell felejtenie a félelmet. Persze mindenkiben van egy kis félsz, de ez természetes. Nem szabad arra gondolni, hogy a magasban dolgozunk, ugyanakkor tudat alatt sosem feledkezhetünk meg erről.

– Történt már baleset?

– Igen. Egyszer egyik kollégámmal éppen a tornyon dolgoztunk, és valami oknál fogva leszakadt az állvány. Ha nem vagyunk elővigyázatosak, könnyen tragédia történhetett volna. Hál’ Istennek, sikerült megkapaszkodnunk a torony ablakkeretében.

– Milyen anyagokkal dolgoznak?

– Az állványzathoz csak fát használunk. Szerintem a vasállvány nem elég stabil, inog, ezért megbízhatatlan. Odafigyelünk a minőségre, ezért szlovák mésszel és német festékanyagokkal dolgozunk.

– Mennyi időt vesz igény­be egy templom felújítása?

– Évente általában két templomot érkezünk restaurálni, mert nagyon időigényes munka. Nem lehet sietni, mert az a minőség rovására megy. Meg kell várni például, hogy tökéletesen száraz legyen a vakolat a festéshez, különben rövid időn belül lepereg.

– Mennyiért vállalják el egy templom restaurálását?

– Nem ragaszkodunk az általunk kikötött összeghez. Mi annyiért dolgozunk, amennyit az egyház rá tud szánni a munkára.

karmacsi