KMKSZ-levél Kárpátalja kormányzójához

Vereckei emlékmű

2002. június 14., 02:00 , 74. szám

A vereckei magyar honfoglalási emlékmű felépítésének engedélyezését kéri Kárpátalja kormányzójától a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

A legnagyobb kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet levélben tájékoztatta az emlékmű ügyében elfoglalt álláspontjáról Hen­nagyij Mosz­kal kormányzót. A KMKSZ ebben kiemeli: a vereckei emlékmű sorsa továbbra is a kárpátaljai és az összmagyarság érdeklődésének homlokterében áll. Az előzmények kapcsán a többi között megállapítja: a KMKSZ a Magyarok Világszövetségének támogatásával még 1996-ban – a magyarok Kárpát-medencébe történt bejövetele 1100. évfordulójának tiszteletére – szerette volna felavatni a honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón. Az emlékmű építése céljából megvásárolt földterületen azonban nem tették lehetővé annak felállítását.

A levél szerint a sajtóban élénk, néha szélsőségektől sem mentes polémia alakult ki az emlékmű kérdése körül. Az emlékmű ellenzői ugyanis azzal érveltek, hogy a felállítás helyén a magyarok által 1939-ben kivégzett ukrán Szics-gárdisták tömegsírja található. Az utóbbi évek történelmi kutatásai azonban bebizonyították: ez az állítás nem felel meg a valóságnak, semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy mindez megtörtént volna.

Az írás arra is emlékeztet, hogy az ukrán–magyar kormányközi vegyes bizottság többször tárgyalt a vereckei emlékmű kérdéséről, s a KMKSZ információi szerint a bizottság társelnökei igen közel jutottak a konszenzushoz.

Mint a levél rámutat: Ukrajna kisebbségi törvénye értelmében a kárpátaljai magyaroknak joguk van emlékműveket emelni történelmük jelentős évfordulóinak tiszteletére. A helyi lakosság is támogatta az emlékmű tervét, hiszen bízott a turizmus fellendülésében a környéken.

Befejezésül a KMKSZ annak a véleményének ad hangot, hogy rendkívül pozitívan hatna Ukrajna és Magyarország jószomszédi viszonyára, a kárpátaljai nemzetiségek közötti kapcsolatokra, s nem utolsósorban Kárpátalja turisztikai vonzerejére, ha a vereckei emlékmű építése befejeződhetne. A Szövetség ezért arra kéri Moszkal kormányzót: hasson oda, hogy az emlékmű építési engedélyének kérdése minél hamarabb kedvezően rendeződjön.

Varga Béla