Turisztikai együttműködés Magyarországgal

2002. június 14., 02:00 , 74. szám

Ungváron Hennagyij Mosz­­kal kormányzó és Nu­szer Ernő, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta hivatalában Szakács Zoltánt, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulját és dr. Mautner Pétert, a Globe Center utazási iroda igazgatóját. A találkozó célja mindenekelőtt a további együtt­működés lehetőségeinek megvitatása volt a turizmus területén – jelentette a megyei állami közigazgatás sajtószolgálata.

Dr. Mautner Péter hangsúlyozta: holland tőkével működő cége, melynek éves forgalma mintegy egymilliárd euró, jelenleg azon dolgozik, hogy Kár­pát­alját is beiktassa a Magyar­or­szág­ra érkező nyugat-európai turisták úti programjába. A cég által a kül­földi turistáknak felkínálni szán­dékozott útvonal gerincét magyarországi úti célok képeznék, s ebbe a programba illesztenének bele egy néhány napos kárpátaljai kirándulást. A magyar főkonzulátus által szervezett találkozón a Globe Center felajánlotta to­váb­bá kárpátaljai tárgyalópartnereinek, hogy elvégzi a megye turisztikai lehetőségeinek és az ágazat­hoz kapcsolódó infrastruktúra állapotának felmérését, ami jó alapja lehet a jövőben a külföldi tőke bevonásának az ágazatba. Hen­nagyij Moszkal biztosította tárgyalópartnereit arról, hogy kárpátaljai részről minden igényelt információt és támogatást megkapnak az első külföldi turistacsoportok útjának megszervezéséhez, s azok ered­­ményes­ségének függvényében kerülhet sor a további együttműködésre a Globe Centerrel.

ntk