Béres Ildikó: Szeretek pörögni

Isten éltesse!

2002. július 12., 02:00 , 78. szám

Béres Ildikó, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának színésznője 1977. július 16-án született Benében. Életstílusa a pörgés, az állandó jövés-menés. Szereti, ha zajlik körülötte az élet. Talán ezért is döntött a színészi pálya mellett.

– Milyen gyerek voltál?

– Állítólag jó gyerek voltam, szüleim elmondása szerint csecsemőkoromban a többiekhez képest nagyon keveset sírtam. Aztán kisgyermekként sem emlékszem túl sok rosszaságra. Az iskolában is a jó tanulók közé tartoztam.

– Mikor döntötted el, hogy színésznő leszel?

– Már a benei általános iskolai osztályfőnököm is a színészi pálya felé irányított. Később Mu­zsalyba jártam a középiskolába. Ott ismerkedtem meg Vid­nyánszky Éva nénivel. Azt hiszem, neki köszönhetem, hogy végül a színészi mesterséget választottam, hiszen szüleim szívük szerint inkább az egészségügyi vagy a pedagógusi pályát szánták volna nekem.

– Milyen terveid vannak a jövőre?

– Az én koromban már minden nő vágyik arra, hogy családja és gyermeke, esetleg gyermekei legyenek, így én is. Ugyanakkor a hivatásommal nagyon nehéz összeegyeztetni a hagyományos magánéletet. Mindenesetre egyelőre még nincs olyan komoly partnerem, akivel el tudnám képzelni a jövőt; annál is inkább, mivel neki majd igen megértőnek kell lennie, ha fellépés miatt éppen nem lesz az asztalon a vasárnapi ebéd, vagy csak ritkán vagyok otthon.

karmacsi