41 diák kapott államilag elismert oklevelet

2002. augusztus 9., 02:00 , 82. szám

Augusztus hetedikén Beregszászban került sor a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola diplomakiosztó ünnepségére, melynek során az intézmény hat tanítói, kilenc angol–történelem, húsz angol–földrajz és hat történelem–földrajz szakos hallgatója vehette át az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által hitelesített, az államival egyenértékű „specialista” minősítésű oklevelét. Az alapítványi fenntartású KMTF történetében ez a második olyan év, amikor diplomaátadó ünnepségre gyűlhettek össze végzősök és tanárok, valamint a meghívott vendégek és az érdeklődők. Az elmúlt esztendőt követően, amikor is 36 tanító szerzett felsőfokú végzettséget az intézményben, idén először kaptak diplomát a tanár szakok hallgatói.

A nagyszámú hallgatóság előtt köszöntötte az ünnepelteket dr. Orosz Ildikó, a KMTF elnök­asszonya, dr. Soós Kálmán rektor, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskoláért Alapítvány elnöke. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.