Új iskolára lenne szükség

Nehéz sorsú tanárok Bótrágyon

2002. augusztus 9., 02:00 , 82. szám

A Bótrágyi Általános Iskolában dolgozó tanárok helyzete nem egyszerű, ugyanis az iskola jelenleg öt épületben működik. A főépülethez legközelebb eső részleg 500 méterre, míg a legtávolabbi 2 km-re található. Az alsós tanítókon kívül minden pedagógusnak naponta egyik épületből a másikba kell vándorolnia.

– Napi négy órámat veszi el, hogy ellátogassak minden osztályba – mondja Bajusz Ferenc iskolaigazgató.

Mind az öt épület nagyon rossz állapotban van, ami nem csoda, hiszen az 1900-as évek elején épültek, s egyiket sem iskolának szánták.

A nyár folyamán igyekeznek elvégezni a legszükségesebb tatarozási munkálatokat. Jelenleg éppen a hármas számú épület külső vakolását végzik. A munkálatokhoz az építőanyagokat a helyi községi tanács, a homokot a Bótrágyi Református Egy­­házközség biztosítja, míg a mun­kadíjat az épületben tanuló gye­rekek szülei adják össze, illetve a faluban rendezett gyűjtés eredményeként befolyt összeg­ből finanszírozzák.

Az iskola igazgatója szerint azonban a végleges megoldást nem az épületek toldozgatása vagy akár teljes felújítása, hanem egy új iskola építése jelentené.

kz