Alulfinanszírozott árvízvédelem

Tárcaközi vegyes bizottság

2002. szeptember 20., 02:00 , 88. szám

Az elmúlt pénteken Ungváron tartotta kihelyezett ülését a kárpátaljai árvízkárok felszámolásával megbízott tár­caközi ve­gyes bizottság. A tanácskozáson Hennagyij Mosz­kal kijelentette, hogy a Nyugat-Európán nemrég végigsöpört áradásokból az kö­vetkezik, hogy a kár­pátaljai árvizeket nem az erdőirtá­sok idézték elő, az okokat mélyebben, a globális folyamatokban kell keresni.

A kormányzó nehezmé­nyezte, hogy a Tisza vízgyűjtőjének rendezésére kidolgozott program megvalósítására a kormány az idei évre egy vasat sem utalt ki, s az árvízvédelmi munkálatok elvégzéséhez szükséges 60 millió hrivnya helyett az idei költségvetésbe mindössze 20 milliót ütemeztek be, de ebből is csak 18,4 millió érkezett meg Kárpátaljára. Vaszil Durdinec, a rend­kívüli helyzetek minisztere elmondta: a jövő évi költségvetésben mindössze 15 millió hriv­nyát iktattak be a kárpátaljai árvízvédelmi munkálatokra, jóllehet az állami program az idei évre 70, jövőre pedig 80 milliót irá­nyoz elő. Ugyancsak súlyos a megyében a földcsuszamlá­sok­kal kapcsolatos helyzet is: a 900 helyen mozgó föld 153 települést, 250 családot, 12 hidat, 100 km utat fenyeget. Kijev azonban nem ad pénzt a munkálatokra, pedig a földcsuszamlások száma havonta 20-30%-kal növekszik. „Kárpátalja még egy árvizet nem lenne képes gazdaságilag túlélni” – figyelmeztette a tanácskozás részt­vevőit Moszkal kormányzó.

Varga Béla