Amerika

2002. október 11., 02:00 , 91. szám

Egyre kevésbé szeretem Amerikát. Az ember úgy van vele, mint a gyerekkel: szereti, nem zavarja határtalan önzése, gátlástalan érdekérvényesítése, az empátia teljes hiánya. Mindezt megbocsátjuk, hisz gyerek. A gyermek odafigyel, mit ígérnek neki. A felnőtt ígérete szent, azt be kell váltani, az ő ígéretei viszont jótékony feledésbe merülnek; az ő barátait nem szabad kritizálni, mert akkor megsértődik; az ő ellensége mindenki ellensége kell, hogy legyen. Az őáltala lerombolt homokvárak neki nem fájnak, és azt hiszi, másnak sem, viszont világraszóló bömbölésbe fog, ha az ő tornyait rombolják le. A gyerek elvárja, hogy őt mindenki szeresse, dicsérje, az legyen, amit ő akar. Persze, ha eljön a felnőttkor, mindezeknek vége, vagy változik az elkényeztetett csemete, és rájön, hogy a világ nem úgy működik, ahogy ő akarja, hanem saját törvényei szerint, amit tudomásul kell venni, vagy a világ szembefordul vele.

Van egy harmadik út is: ha megakad a felnőtté válás folyamata: infantilis lesz a felnőtt, és játékszernek érzi továbbra is a környező világot. Azt hiszem, ez történt Amerikával is. Elmaradt a felnőtté válás folyamata, gyermek maradt a felnőtt világban. Erős, okos, néha nagyon kedves, de gyermek, annak minden tulajdonságával; és ha a gyermek rossz befolyás alá kerül, könnyen manipulálhatóvá válik a rossz irányba. Valós dolgokról el lehet terelni figyelmét, mumussal viszont ijesztgetni lehet.

Az igaz, hogy a gyereknek van magához való esze. Például Amerika, mikor valós atomveszély fenyegette a Szovjetunió részéről, nem ment neki, és nem bombázta le Moszkvát. Most viszont, Irakkal szemben, melynek talán vannak kezdetleges atombombái, de távolról sem olyan veszélyesek, mint a szovjet arzenál, keménykedik. Mikor 1945-ben a sarkára kellett volna állnia, és visszaparancsolni az ázsiai hordákat Európából, lapított, és úgy tett, mint aki hisz Sztálin megtérésében és demokratizmusában. 1956-ig, míg el nem dördült az első lövés Budapesten, szájhősködött, utána meg csak szipogott. Tehetetlenségét Bin Ladennel szemben lőporfüstbe fojtotta, most pedig megelőző csapásra készül Irak ellen.

Nem szeretem ezt a kifejezést: megelőző csapás. Egy bajuszos festő jut eszembe róla, és annak szörnyű világa.

Félő, hogy a felnőtté válás Amerika esetében génhiba miatt örökre elmarad. Hiányzik egy fontos anyag szervezetének összetételéből, éspedig a nemzet, és annak kötőanyaga. Persze a nemzet nélküli állam a kommunista internacionalisták, a glo­balizált és a liberális világ dédelgetett álma. A franciák nélküli Franciaország vagy a magyarok nélküli Magyarország, az lenne az igazi Eldorádó! Ott jó lehetne élni, érvényesülni, mindenféle kényelmetlen nemzeti felelősség és áldozathozatal nélkül. Nem tudom, mi mindennek kell még történnie a világban, hogy akik ebben hisznek, belássák végre, hogy ez lehetetlen.

Visszatérve Amerikára, itt van a világ nyakán ez az óriásbébi, rossz társaságba keveredve, rossz befolyás alatt. Csak remélhetjük, hogy visszatér gyerek- és ifjúkora kedvenc könyvéhez, a Bibliához.

Thitli