Egy cipősdoboznyi gondoskodás

Karácsonyi akció

2002. december 6., 01:00 , 99. szám
Archív felvétel

Az elmúlt év karácsonyához közeledve a Dorcas segélyszervezet kárpátaljai munkatársai csomaggyűjtő-akciót szerveztek néhány református gyülekezet közreműködésével. Akkor 700 állami gondozott gyermeknek sikerült felejthetetlenné tenni a szeretet ünnepét.

– A gyülekezeti tagok lelkesedése és a gyermekek öröme arra buzdított bennünket, hogy ebben az évben is megszervezzük az akciót – mondja Fodor Gusztáv, a Dorcas segélyszervezet kárpátaljai koordinátora. – A tavalyi sikereken felbuzdulva most egy picit magasabbra tettük a mércét, idén 2000 csomagot szeretnénk eljuttatni az árváknak.

– Marad a jól bevált módszer?

– Szeretnénk minél több gyülekezetet bekapcsolni az akcióba, ugyanakkor önállóságra is buzdítjuk őket. Minden kárpátaljai lelkésznek eljuttattunk egy tájékoztatót, amelyben felvilágosítást adunk azoknak, akik be szeretnének kapcsolódni az akcióba. Mi ezúttal a koordinátorok szerepét látjuk el. Nem gyűjtjük össze a csomagokat, hanem maguk a gyülekezeti tagok juttatják majd el azokat a célállomásokra, így ők maguk gyakorolhatják a jótékonyságot, ugyanakkor pedig élő kapcsolatot alakítanak ki az árvaházakkal, személyes tapasztalatokat szerezhetnek. Eddig már 8-10 lelkipásztor jelezte részvételi szándékát, és reménység szerint még többen kapcsolódnak majd be az akcióba.

– Mi kerülhet a csomagokba?

– Játék, iskolai felszerelés, kifestő-füzet, édesség, ivólé, befőtt, házi száraz sütemény, gyümölcs, tisztálkodási szerek, sapka, sál szerepel a mi javaslataink között, mindez cipős­do­bo­zokba csomagolva. A családok számára ezek beszerzése nem jelent túl nagy terhet, az árváknak azonban nagy élmény megtapasztalni, hogy van, aki törődjön velük, aki nemcsak beszél, hanem bizonyítékát is adja a gondoskodásnak.

A segélyszervezet továbbra is várja mindazok jelentkezését, akik szívesen nyújtanának egy cipősdoboznyi örömöt az állami gondozott apróságoknak. Részvételi szándékukat Fodor Zsanett programvezetőnél jelezhetik a (8-222)- 75-2-16-os telefonszámon, a dorcas@mail. uzhgorod.ua e-mail címen, vagy a Szürte 89432 Templom út 5. levélcímen. A pénzbeli adományokat a következő számlaszámra küldhetik a jótékony adakozók: P/p 26000016754094 - Óęđĺęńłěáŕíę ě. Óćăîđîä ĚÔÎ 312226 ęîä 25442839.

Olasz Tímea