Gáspár Győző: „Életem célja – boldogság, siker, taps”

Beregszászban járt a Romantic

2002. december 20., 01:00 , 101. szám

Nemrég Beregszászban vendégszerepelt a három arany- és három platinalemezzel büszkélkedő Ro­man­tic. A siker-együttes örömeiről, mindennapjairól a csapat „show-emberével”, Gáspár Győzővel beszélgettünk.

– A vendéglátóink jóvoltából immár sokadszor járunk Kárpátalján – vág bele Győző –, szeretünk ide jönni, hisz a közönség hálás, az emberek nagylelkűek és közvetlenek.

– A csapat harmadszor is platinalemezes, te ismét apuka lettél, Kati hatalmasat változott (rövid időn belül ugyanis több tíz kilót fogyott) – nem sok ez egyszerre?

– Sok, de nem baj, egyszerűen csak zaj­lik az élet, méghozzá velünk, értünk, ál­talunk. Magyarország legnagyobb sztár­jai vagyunk, erről árulkodik a három arany és három platina, túl vagyunk 1700 fellépésen, tehát nincs okunk panaszra. Virág lányom most négy és fél hónapos, és imádom, de néha kivagyok tőle, mert minden éjszaka bőg. Kati pedig szerelmes, szerelmi bánatában fogyott ennyit, mivel nehezen viseli „frissen jegyzett” vőlegénye távollétét.

– Mit csináltok szabadidőtökben?

– Én családot nevelek, azaz babusgatom a pici lányomat és igyekszem foglalkozni a második osztályos Evelinnel, akire azért vagyok nagyon büszke, mert kitűnő tanuló. Emellett fitness- és aerobic­oktató is vagyok. Kati viszont horgászik – legtöbbször velem kettesben, Zsuzsi pedig leginkább vadászni jár. Általában vadakat lő (néha terelő juhászokat), az én legnagyobb fogásom ellenben egy kilenckilós ponty volt, amit a múlt évben sikerült kiemelnem a Tisza-tóból.

– Melyek a legkedvesebb Ro­man­tic-számaid?

– A Telehold és a Szöktetés a szerájból, mert amikor először eljátszottam a zongorámon, az valami gyönyörűség volt.

– Mit üzensz a kárpátaljai fiataloknak?

– Higgyenek a szerelemben, vigyázzanak magukra és legyenek olyan boldogok, mint mi.

farkas