A türelem és kézügyesség gyümölcsei

Adventi vásár Ungváron

2002. december 20., 01:00 , 101. szám

Három évvel ezelőtt még szívdobogva állították fel árusító pultjaikat az ungvári református gyülekezet munkatársai, remélve, hogy gazdára találnak majd az asszonyok által készített sütemények. Az akció sikerén felbuzdulva a következő adventkor is megrendezték a vásárt, idén pedig már hónapokkal előbb elkezdték a gyülekezet tagjai a készülődést.

Advent harmadik vasárnapjának reggelén aztán megjelentek a lelkes fiatalok a parókia udvarán, illetve a gyülekezeti teremben felállított asztalok mögött, és fáradhatatlanul kínálgatták az ügyes kezek munkáit. A legnagyobb keresletnek ez alkalommal is a sütemények örvendtek, melyeket egy tea vagy kávé kíséretében helyben is elfogyaszthattak a vásárlók. Hasonlóan kapósak voltak a különböző kézimunkák (hímzett és horgolt terítők, kötött zoknik, sapkák, gyöngyfüzérek stb.), igés lapok, képeslapok, naptárak is, valamint az ifjak által összeállított énekes kazetta. A saját készítésű portékák mellett ezúttal megjelentek a kiselejtezett, de még használható tárgyak is. A nap végén több mint 700 hriv­nyányi összeg került elő az adományok gyűjtésére kihelyezett dobozokból, amelyet a gyülekezet apróságainak és időseinek vásárolt ajándékokra fordítanak a szervezők.

Olasz Tímea