Családra talált három árva gyermek

Családtípusú gyermekotthon nyílt Tiszapéterfalván

2003. január 3., 01:00 , 103. szám

Szerető családi körben köszönthette a karácsonyt három árva gyermek. A nagy­szőlősi járási kórház egykori lakói a Sámuel Alapítvány jóvoltából találtak otthonra Tiszap­é­ter­falván. A Nagyszőlősi járás első családtípusú gyermekotthonának ünnepélyes megnyitójára karácsony harmadnapján került sor, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy Severa István és Andrea hároméves lánya, Viktória két öcsikével és egy húgicával lett gazdagabb.

A református egyházi vezetőket, a járási és megyei közigazgatás képviselőit, s nem utolsósorban az otthon lakóit a helyi zeneiskola növendékei köszöntötték karácsonyi dalokkal, majd Taracközi Gerzson beregszászi lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Okszana Tkacsenko, a megyei állami adminisztráció család- és ifjúságvédelmi főosztályának vezetője elismerően szólt a második gyermeküket váró szülők áldozatkészségéről, akik a nehéz gazdasági helyzet ellenére újabb három gyermek neveltetésének terhét vették a vállukra, s örömét fejezte ki, hogy Kárpátalján egyre több családtípusú gyermekotthon nyitja meg a kapuit, így a statisztikák szerint e téren a megye Ukrajnában jelenleg az ötödik helyen áll. Mint azt Dmitro Hontár, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese hangsúlyozta, nagy szükség van az ilyen otthonokra, hiszen az állam nem képes megfelelően ellátni a szülők nélkül maradt gyermekek gondozását, s reményének adott hangot, hogy a járás első ilyen otthonát továbbiak követik majd. Taracközi Ferenc, a Sámuel Alapítvány elnöke megköszönte a közigazgatási hivatal munkatársainak segítőkészségét, amellyel hozzájárultak, hogy a gyermekek családba kerülhessenek. Terezia Todavcsics, a járási közigazgatási hivatal család- és ifjúságvédelmi osztályának vezetője a másfél-két éves gyermekek nevében mondott köszönetet a nevelőszülőknek.

Az ünnepi beszédeket követően ismét a zeneiskolások énekei és szavalatai hangoztak el, majd a vendégek átnyújtották ajándékaikat a nevelőszülőknek. Artúr, Misi és Emma pedig kézről kézre járva tapasztalhatta meg, hogy bár eddig szülők nélkül nevelkedtek fehér falak között, ezentúl nem szűkölködnek majd a gondoskodásban.

O. T.