Fiúikrek az év újszülöttei

A csecsemők szerencsés évet ígérnek

2003. január 10., 01:00 , 104. szám

Megyeszerte közel kéttucat gyermek született szil­veszter éjszakáján, illetve az év első napján. Ezúttal a fiúk bizonyultak ügyesebbeknek, mi­vel nemcsak időben előzték meg a lányokat, de többen is jöttek a világra, ami a néphagyomány szerint szerencsés évkezdést jelent.

Elsőként két fiúcska, egy ikerpár látta meg a napvilágot Huszton, kijevi idő szerint 0.05 órakor. Az első leánygyermekre itt 11.30-ig (k.i.) kellett várni, akit Huszt­só­falváról „hozott a gólya”.

Az ungvári megyei kór­ház szülészetén a hivatalos éjfélt követően nyolc csecsemő született: hat fiú és két lány. A legelső baba itt is az erősebb nemhez tartozik, aki 0.45 órakor (k.i.), császármetszéssel látta meg a napvilágot. A megyeszékhelyen a kislányok délutánig várattak magukra, az első 13.50 órakor (k.i.) született meg.

Munkács 1. számú szülészetén csendesen telt a szilveszter, az év első babáját, egy egészséges kislányt január elsején délelőtt 10 órakor kellett világra segíteni. A város 2. számú klinikáján ezzel szemben éjfél előtt volt nagy a „forgalom”, a pezsgőbontás idejére itt egy kislány és egy kisfiú gyarapította az újszülöttek számát.

2003. első nagyszőlősi csecsemője 4.30-kor (k.i.) érkezett és szintén fiú volt, csakúgy, mint az egy órával később, Beregszászban napvilágra jött – valószínűleg első – magyar újszülött. A nagy­mu­zsalyi illetőségű Lipcsei-Rácz Ádám 3,50 kilóval jött a világra, és mint édesanyjától, Rácz Évától megtudtuk, ő a család elsőszülött gyermeke.

Valamennyi babának jó egé­­sz­séget, a szülőknek pedig boldog újévet kívánunk!

pzs