Havas borfesztivál Munkácson

2003. január 17., 01:00 , 105. szám

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Munkácson a hagyományos téli borfesztivált. A zord időjárás, az intenzív havazás ellenére ezúttal is benépesült a sétálóutca. A résztvevőket, a vendégeket és a bámészkodókat tánccsoportok szórakoztatták, egész nap vidám zene szólt.

Mint Vaszil Kovbaszko, a szervezőbizottság elnöke a Kárpátaljának elmondta, míg az első fesztiválon ötven bortermelő állította ki és ajánlotta megvásárlásra borait, tavaly már százan vettek részt a rendezvényen. Idén a kedvezőtlen időjárási és útviszonyok miatt elsősorban a közeli települések borászai jelentek meg, ennek ellenére igen bőséges volt a felhozatal. A borászok elmondták, az utóbbi időben viszonylag nagy keresletnek örvendenek a traminer, irsai olivér, rizling szőlőfajtákból készülő borok. Ami az árakat illeti, a minőségtől függően a bort literenként 5-15 hrivnyáért kínálták a termelők.

Baráth József