A horkolásról

A horkolók mintegy háromnegyedét a férfiak teszik ki. Leggyakrabban 35–60 éves kor között küzdenek ezzel a problémával, azaz a horkolással, illetve az abból eredő kimerültség a munkaképeseket sújtja leginkább.

A horkolást sokan teljesen ártalmatlannak vélik, pedig kóros fajtája számos betegséget okozhat. Szerencsére, a kellemetlen éjszakai „csendháborítás” gyógyítható – időnként elegendő hozzá egy teniszlabda…

Az emberek három csoportba sorolhatók: az egyik lefekszik és szép csendben alszik, a második horkol, de a légzéssel együtt ütemesen, a harmadik viszont szaggatottan horkol, nagy kimaradásokkal és igen erősen. Ez utóbbi jelenséggel van igazán probléma, hiszen ilyenkor a beteg össze-vissza mozgatja a végtagjait, álmában úgy érzi, mintha fojtogatnák. A közhiedelemmel ellentétben nem csak a kövérek horkolnak, bár az tény, hogy alkati sajátosságok idézik elő a kialakulását. Akinek vastag a nyaka, annál gyakrabban jelentkezik a horkolás, mert a nagy tömegű háj (vagy izom) fekvés közben valósággal összenyomja a gégéjét.

Egyes gyerekek is horkolnak, jóllehet nem olyan zavaróan, mint a felnőttek, inkább furcsa, reszelő hangon. Erre minden szülőnek oda kell(ene) figyelnie, mivel a gyerekek szervezetében éjszaka termelődik a növekedési hormon, a horkolásból adódó alvászavar visszavetheti őket a fejlődésben.

Horkolás akkor is kialakul, ha a légút valahol összeszűkül, például túl nagy az orrmandula, ferde az orrsövény, beduzzad az orrnyálkahártya. De felelős lehet a mandula, esetleg egy polip az orrmelléküregben vagy garatszűkület, pajzsmirigy-elváltozás.

Mi történik a szervezetünkben horkoláskor? Ilyenkor a levegő áramlása megváltozik, rendszertelen lesz, ezért nagy zajjal jut be a tüdőbe. A szűkület fokozódásával, megfelelő levegő hiányában, a tüdő nem tud kellően kitágulni és leállhat a légzés.

Alvás közben az izmok is ellazulnak, és a légútban található szűkületnél összezárulhatnak. Ilyenkor levegőáramlás se ki, se be nem történik, s a test oxigénszintje a normális 90 százalékról akár 50 százalékra zuhan. Ebből az alvó embernek reflexszerűen fel kell riadnia (az ébredés a szervezet vészjelzése), hogy visszaállítsa az izmait, s ezáltal az oxigénszintjét. Ekkor vesz egy hatalmas horkantással levegőt, s kezdődik az egész elölről.

Alvás közben elvileg pihen az egész szervezet. Ezt zavarja össze a légzésleállással járó horkolás, amely állandóan felébreszti, s ezáltal „nappali üzemmódra” kapcsolja vissza a szervezetet. A kórosan beteg horkolóknak estétől reggelig akár 200-300-szor is leállhat a légzése, tehát ugyanennyiszer felébred, még ha ezt nem is éli meg tudatosan. Az ilyen ember nem képes kipihenni magát, napközben ültő helyében is elalszik pillanatokra. A végtelen álmosság a koncentrációs képesség és a teljesítmény csökkenéséhez, feledékenységhez, depresszióhoz, férfiaknál impotenciához is vezethet. Az oxigénhiánytól szívritmuszavar alakulhat ki, romlik az agy vérellátása, ami által agyvérzés léphet fel. A „fulladós-felébredős” horkolóknak állandóan ingadozik a vérnyomásuk, ami hosszú távon károsíthatja az ereket, a szívet, és magas vérnyomást idézhet elő.

A súlyos fokú horkolást speciális esetben műtéttel gyógyítják. Az a beteg, aki csak akkor horkol, ha a hátán fekszik, megtanulhat hason aludni. Varrjon a pizsamája vagy hálóinge hátára egy zsebet, és éjszakára tegyen bele egy teniszlabdát, így öntudatlanul is megfordul álmában.

Jakab Lajos