Mi marad a státustörvényből?

Ülésezett a KMKSZ elnöksége

2003. február 14., 01:00 , 109. szám

A magyar kormány a napokban eljuttatta a határon túli magyar szervezetekhez a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban kidolgozott szakértői tervezetet. Többek között ennek a dokumentumnak a megvitatása szerepelt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége múlt heti ülésének napirendjén.

Az ülésről kiadott közlemény hangsúlyozza: a tervezet által ajánlott megoldások mind elvi, mind gyakorlati vonatkozásban jelentős visszalépést jelentenek a hatályos törvényhez képest, feladják a határon túli magyarok részére biztosított kedvezmények nagy részét, nincsenek összhangban a Máért legutóbbi ülésén kimunkált elvekkel, felgyorsíthatják a határon túli magyarok elvándorlását, s egészében véve ellentétesek a magyar nemzet érdekeivel. A fentiekből kifolyólag a KMKSZ a törvénymódosítási javaslatot tárgyalási alapként sem tartja elfogadhatónak.

Azzal kapcsolatos kérdésünkre, milyen konkrét kifogások merültek fel a dokumentummal kapcsolatban, a KMKSZ részéről elmondták, tekintettel arra, hogy csupán szakértői anyagról van szó, s nem kormányálláspontról, jelen pillanatban nem lenne helyénvaló részleteket említeni. A KMKSZ eljuttatta a tervezettel kapcsolatos észrevételeit az illetékes magyar hivatalokhoz, ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy állásfoglalásában jelezze a közvélemény számára is, nem ért egyet a törvény módosításának szellemével.

A Kárpátalja más forrásokból úgy értesült, a jelenlegi tervezet értelmében a törvényből teljes egészében kikerülne a magyar nemzet fogalma. Szakértők ezzel kapcsolatban emlékeztetnek, a státustörvény kidolgozásakor a Máért valamennyi résztvevője a jog­sza­bály legfőbb hozadékát nem a kedvezmények körében látta el­ső­sorban, hanem abban, hogy az a magyar iga­zol­vány tulaj­dono­sá­nak a ma­gyar nem­zet­hez való tartozását fejezi ki. Ami a tör­vényhez kap­csolódó kedvezményeket illeti, a tervezet je­len formájában egyebek mellett azt eredményezné, hogy az utazási kedvezményt csak kulturális célból lehetne igénybe venni. A jövőben a szülők helyett az iskola mellett működő pedagógus- és szülői szervezetek lennének az oktatási-nevelési tá­­mo­gatás cím­zettjei, ami viszont sokak szerint a folyósítási-támogatási rendszer működésképtelenségét eredményezheti. Értesüléseink szerint csak a ma­gyar kultúra tárgyában lenne tá­mo­­gat­ható hallgatói nor­ma­tívá­val a fel­ső­ok­tatási képzés, s ki­ke­rülne a tör­vényből az egészségügyi támogatás és a kedvezményes munkavállalás lehetősége is.

Szinte általános, bár egyelőre hivatalosan még alig hangoztatott vélemény a határon túli magyar szervezetek körében, hogy a ter­vezett módosítások még annál is jelentősebb megnyirbálását ered­ményeznék a kedvez­mény­tör­vénynek, mint amit a jog­sza­bálynak az Európai Unió által támasztott elvárásokhoz való igazítása ténylegesen megkövetelne.

ntk