Nyomeltakarítás tűzzel

Brutális gyilkosság Huszton

2003. február 21., 01:00 , 110. szám

Az esti órákban érkezett a riasztás a huszti tűzoltókhoz: lángokban áll egy 80 éves asszony lakóháza. A megyei tűzrendészeti főosztály sajtószolgálatának jelentése szerint a tűzoltóegységek mintegy öt perccel a riasztást követően érkeztek a helyszínre. Ekkorra a lángok már elharapóztak a hálószobában, ezért egyik csoportjuk mindenekelőtt oda próbált bejutni. Egy másik egység azt vizsgálta, tartózkodik-e valaki a ház többi helyiségében. Aggodalomra adott okot, hogy információik szerint a házban a tulajdonoson kívül két fiatal diáklány is lakott. A tűzoltók végül a konyhában találtak rá az idős nő holttestére. Arra figyeltek fel, hogy az asszony háta véres volt, s számos késszúrás éktelenkedett rajta. Világossá vált, hogy a nő nem a tűz következtében vesztette életét.

A huszti városi belügyi osztály által indított nyomozás kiderítette, hogy a nőt egy 19 éves helyi lakos gyilkolta meg több késszúrással, aki rövidesen rendőrkézre is került.

A fiatalember korábban többször is járt már a házban az albérletben lakó lányoknál, így aztán a háztulajdonos ezúttal is beengedte. A tettét ittas állapotban elkövető gyilkos elmondta, hogy az idős asszony „felidegesítette”, dührohamában ezért megkínozta, majd megölte. Mint beismerte, a házat azért gyújtotta fel, hogy eltüntesse a nyomokat. Terve azonban nem sikerült, mert a szomszédok észrevették a felcsapó lángokat, s azonnal riasztották a tűzoltókat.

- figyelő -