Vihar előtti csend vagy dúl az egyetértés?

2003. február 21., 01:00 , 110. szám

A múlt év végi nagy léptékű és látványos politikai eseményekhez képest az idei év igen csendesen indul. Ilyenkor az elemzőknek, ha nem akarják az apró-cseprő események jelentőségét felnagyítani, nem marad más hátra, mint hogy a közeljövő újabb nagy történéseinek a csíráit és előjeleit firtassák. Aztán a felpörgő események természetesen mindent és mindenkit a helyükre tesznek. Az alábbiakban megemlítek tehát néhány témát, amelyek valamelyest borzolják az év eleji politikai állóvíz sima tükrét.

Lesz-e alkotmányos reform, vagyis megtörténik-e az elnöki hatalom korlátozása a parlament és az önkormányzatok javára? Litvin házelnök letette a garast a reform mellett. Parlamenti nyitóbeszédében némileg átlátszóan taglalta, hogy félti az országot attól, hogy a jelenlegi elnöki hatalom egy Medvedcsuk-féle oligarchia kezére kerüljön, de attól is, ha Juscsenko kedvencei irányítanának főnökük háta mögött. A reform elindításához azonban először is az alkotmánymódosítás szövegszerű javaslatára lenne szükség. Az elnök hirdette meg a reformot, neki kellene megtennie a javaslatot. Kucsma meg is ígérte, hogy gyorsan előáll a saját változatával. Ha megteszi, e szöveg kapcsán is elindul a lobbizás a szükséges 300 szavazatért. Legalább kiderülhet, valóban kész-e az elnök a visszavonulásra.

A 300 szavazatot azonban Juscsenkóék nélkül nem lehet biztosítani. A Mi Ukrajnánk viszont világosan és egyértelműen megfogalmazta álláspontját: nem támogatják az elnöki hatalom jelentős megnyirbálását. Logikus: miért korlátozza az elnöki jogköröket az, akinek a legnagyobb esélye van magához ragadni azokat. A reformokat illetően a Juscsenko-tábor megelégedne az arányos választási rendszer bevezetésével, lehetőleg helyhatósági szinten is, valamint a kormányzói poszt választottá tételével. Úgy tűnik, a reformot az támogatja, akinek kevés az esélye az elnökválasztás megnyerésére. Lit­vin és néhány más „nehézfiú”: Szi­mo­nyenko, Moroz, esetleg Tyi­­mo­sen­ko is. Sem az ellenzék, sem a hatalom nem egységes tehát az ügyben, így valószínű, hogy az egészből nem lesz semmi.

Ami az ellenzéket illeti, az nem egységes, de nem is vesztek még össze. Ezáltal továbbra is nyitott marad a kérdés: lesz-e közös ellenzéki elnökjelölt. Ezt a témát leginkább Tyimosenko forszírozza, élénk színekkel ecsetelve a galád hatalompárti mesterkedéseket, az adminreszurszot, amivel csak együt­tesen lehet szembeszállni. A közös jelölt azonban csak a legesélyesebb lehet. A kérdés az, a kommunisták belemehetnek-e egy jobb­oldali jelölt támogatásába. Nem valószínű, és az sem biztos, hogy volna értelme. A többiek esetében viszont az a kérdés, mi a támogatásuk ára, vagyis Juscsenko meg tudja-e ígérni, amit a támogatásért cserébe kérnek. Lesz-e megegyezés, és ha nem, ez mennyire rontja meg a viszonyt az elnökellenes tábor tagjai közt? Az ukrán közéletben a marakodás a normális állapot, a megegyezés a rendkívüli. Egyelőre tehát rendkívüli állapot van az ellenzéki táborban: nem marják egymást nagyon.

A hatalompárti tábor hasonló problémával néz szembe. Az utód kérdésének csak egy biztos megoldása van, ha a jelenlegi Garantáló marad. Ez a lehetőség a nyilatkozatok ellenére még fennáll. Ha viszont Kucsma elnök mégis a vissza­vonulás mellett dönt, akkor utódot kell jelölnie. S ameddig ez meg nem történik, nagy helyezkedések lesznek, hogy ki legyen az esélyes utódjelölt.

Jelenleg a Medvedcsuk kontra konkurensei küzdelmek zajlanak a színfalak mögött, ezekről szivárognak ki értesülések. Ilyen volt az az akció is, amely arra irányult, hogy Azarov miniszterelnök-helyettest Medvedcsuk újdonsült tagtársával, Kirpa közlekedési miniszterrel helyettesítsék. Másfelől viszont azt is rebesgetik, hogy az adminisztráció-főnök egy régi ellensége, Kravcsenko (volt belügyminiszter, jelenlegi adófőnök) szövetségre lépett volt ellenlábasával. Kravcsenko új tisztségében főnökévé vált Medvedcsuk öccsének, a lembergi adóhatóság vezetőjének, akit viszont a Mi Ukrajnánk szeretne mindenáron eltávolítani.

Valamivel többet lehet tudni arról, ami Ja­nukovics miniszterelnök körül zajlik. Vele kapcsolatban ma arra kötnek fogadásokat, mikor válik kegyvesztetté. Előbb vagy utóbb. Az első variáns mellett szól Kucsma elnök nyilatkozata arról, hogy Janu­ko­vics lesz a miniszterelnök az elnökválasztásig. A mi viszonyaink között ez gyanús. Ha pedig az elnök élesen kritizálja a különleges gazdasági övezeteket, hozzátéve, hogy nem csak a do­neckiekre gondol, azt a hozzáértők már egyértelmű jelzésnek veszik. Abban nyilvánvalóan igaza van az elnöknek, hogy a zónák rések az ország költségvetésén, amelyeken keresztül az adóbevételek magánzsebekbe vándorolnak. Abban viszont Ja­nu­kovics­nak lenne igaza, ha nyíltan kimondaná, hogy zónák és különleges elbánás nélkül a donecki nehézipar csődbe jutna. Sz. K. M.

(Folytatása következik)

A költségvetés sorsa is élénken foglalkoztatja a szakértőket. A minimálbér emeléséről szóló törvény elfogadásával a szokásosnál is nagyobb rés keletkezett a költségvetésben. Olyannyira, hogy azon tanakodnak az elemzők, mikor okoz mindez költségvetési anarchiát. A költségvetés ugyanis mindig túltervezett. Hatalommal és befolyással bírni Ukrajnában annyit jelent, mint szerezni egy saját költségvetési tételt a régió, a minisztérium, a hivatal, az állami program stb. számára, azután pedig elérni, hogy az előirányzott összeget ténylegesen folyósítsák is. A végeredmény a szociális szféra további megkurtítása szokott lenni. Az elnökválasztás előtt viszont ezzel csínján kell bánni, akárcsak az inflációval és a közüzemi díjak emelésével.

Janukovicsnak tehát pótköltségvetésre, bevételnövelő törvényekre van szüksége, illetve arra, hogy a parlament elfogadja a kormányprogramot. Minden kérdésben az ellenzék, különösen Juscsenko támogatására szorul. A kérdés itt az, milyen messzire mennek el a doneckiek az ellenzékkel való kokettálásban, vagyis meddig merik feszíteni a húrt Medvedcsukkal és az elnökkel.

Sz. K. M.