Nem törvényszerű, hogy egykori szőlőhegyeinket a siska uralja

Házunk tája

2003. március 21., 01:00 , 114. szám

Még a 90-es évek elején történt: az első Ukrán Földtörvény értelmében kértem és kaptam 1 hektár kaszálót az elhagyott kaszonyi szőlőhegy egyik legmagasabban fekvő részén. A hátam mögött többen kinevettek, mondván: „rásózták a siskafészket”. Nos, az első esztendők valóban a gúnyolódókat igazolták, mivel ott még a siska sem nőtt kasza alá; máshonnan kellett a szálastakarmányt beszereznem teheneimnek. Közben a terület egy részén csalamádé és zabosbükköny vetésével is megpróbálkoztam. Ám a remélt eredmény mindkét esetben elmaradt, az elvetett vetőmagvak értékét sem adta vissza a föld.

„Vesd be lucernával, majd meglátod, mit produkál az, ha belekapaszkodik gyökereivel az ottani vörös­nyirok­ba!” – ajánlotta nekem az akkor már kilencvennegyedik évében járó, de szellemi frissességében irigylésre méltó öreg barátom, „Dani bácsi” (sajnos, ma már csak néhai Rózsa Dániel).

Ugrat az öreg, gondoltam, és ezt meg is mondtam neki. Õ azonban kitartott javaslata mellett, felidézve meggyőzésemre öregapja egykori hegyi lucernásának emlékét. Így „utolsó próbálkozásként” 1995 tavaszán a terület egy részét bevetettem lucernával; védőnövényként zabot, indítótápként 1 q vegyes műtrágyát szórtam rá a kb. 0,4 ha-s vetésre. Nos, dacára az 1995-ös év ugyancsak aszályos nyarának, minden várakozásomat felülmúlta a lucerna. Ezt követően hét éven át nem voltak takarmánygondjaim, és az évszázad legforróbb, legszárazabbnak mondott nyarán, azaz 2000-ben is négy kaszálást nyújtott a mellékelt képen látható, éppen virágzó növény.

Szakmai körökben köztudott: a szőlőültetvények egyik ajánlott előveteménye a lucerna; gazdagítja, morzsalékossá teszi a talajt, gátolja annak erózióját, mélyre hatoló gyökérzetével a talaj felsőbb rétegeibe hozza a korábban már le-, illetve kimosott elemek egész sorát, és erre csak a lucerna képes.

Petneházy István, Mezőkaszony