Vízumkényszer: Hiányzik a politikai akarat?

Kovács Miklós a vízumkényszerről és a kedvezménytörvényről

2003. március 21., 01:00 , 114. szám

Továbbra sem határoztak Budapesten arról, hogy milyen konkrét kedvezményekkel ellensúlyozzák a Magyarország részéről Ukrajnával szemben ősszel bevezetendő vízumkényszernek a kárpátaljai magyarságra gyakorolt hatásait, a kárpátaljai magyarság ugyanakkor határozottan kiáll a kedvezménytörvény védelmében – ez volt az üzenete a múlt hét két legjelentősebb, a kárpátaljai magyarságot érin­tő budapesti politikai ese­mé­nyének, melyek kapcsán Ko­vács Miklóst, a KMKSZ elnökét kérdeztük.

– Elnök úr, múlt kedden Budapesten átadta Csoóri Sándornak azokat az íveket, melyek a Kárpátalján a KMKSZ indítványára a kedvezménytörvény védelmében összegyűjtött majd hatvanötezer aláírást tartalmazták. Mit jelenthet ez a több ezer aláírás?

– Hogy majd hatvanötezer aláírást gyűjtöttünk össze kevesebb mint egy hónap alatt, elsősorban azt jelzi, milyen sokat jelent a kárpátaljai magyarság számára a kedvezménytörvény; hogy számunkra a magyar nemzethez való tartozást szimbolizálja, tehát nem érthetünk egyet azzal, ha éppen ettől a nemzetegyesítő tartalmától készülnek megfosztani a jogszabályt. Reméljük továbbá, hogy példánkkal lökést adtunk az akciónak, s a többi magyarok lakta régióban nagyságrendileg arányos mennyiségű aláírást sikerül gyűjteni a továbbiakban. Megragadnám az alkalmat, hogy ezúton is köszönetet mondjak ezért a kiváló teljesítményért alapszervezeti elnökeinknek, aktivistáinknak, minden kárpátaljai magyarnak, aki részt vállalt a szervezésből, hiszen mindenekelőtt az ő áldozatos munkájuknak köszönhető, hogy az egész régióban egyelőre csak Kárpátalján gyűjtöttek az ügy súlyához méltó számú aláírást.

– Ugyancsak az elmúlt héten tárgyalt a Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága a Magyarország részéről Ukrajnával és Szerbia-Montenegróval szemben bevezetendő vízumkényszerrel kapcsolatos előkészületekről. Véleménye szerint számíthatunk-e a kedvezményes vízumokra?

– Egyelőre nem látszik körvonalazódni a megoldás ebben a kérdésben. A bizottság előtt is hangsúlyoztam: a magyar kormányzatnak törvényi kötelezettsége a kérdés rendezése, de jelenleg nem látunk politikai elhatározást arra, hogy a kormány ennek a kötelezettségnek eleget tegyen.

– Létezik egyáltalán olyan megoldás, amely ezt lehetővé teszi?

– A válasz egyértelműen igen. Természetesen Magyarország kompetenciája, milyen konkrét megoldást választ, mi csupán arra hívtuk fel a figyelmet, hogy például a Lengyelország és Ukrajna között a vízumkérdésben körvonalazódó megállapodás – miszerint az ukrán állampolgárok ingyenes vízumot kaphatnak, Ukrajna pedig nem vezet be vízumkényszert Lengyelországgal szemben – arra mutat, a kérdés megoldható, nem létezik tehát olyan külső kényszer, amely ezt lehetetlenné tenné Ukrajna és Magyarország viszonylatában.

– Mi jelenthetné a megoldást a mi esetünkben?

– Figyelemre méltó, hogy Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke a Fidesz, de mondhatni az egész parlamenti ellenzék nevében szólva a bizottsági ülésen a korábban már a KMKSZ által is felvetett megoldást hangsúlyozta: a magyar igazolvány alapján kiadott többéves, ingyenes vagy kedvezményes díjszabású vízumot. Ugyancsak lehetséges megoldásnak tekintette a Fidesz alelnöke, hogy a jövőben a schengeni vízum mellett magyar nemzeti vízumot adjanak ki hasonló alapon. A kormány részéről felszólaló Bársony András, a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára sem tagadta, hogy Magyarországnak a schengeni rendszerhez való csatlakozása után is megmarad a jogosítványa a nemzeti vízumok kiadására. A meglévő problémák mellett ugyanakkor biztatónak mondható, hogy kormánypárti képviselők is jelezték, megértik a problémánkat, s úgy tekintik azt, mint amelyre a kormányzatnak mindenképpen megoldást kell találnia.

ntk