A félkarú rablók birodalma
Játékautomaták Kárpátalján
Ma már Kárpátalján is számos lehetőség adódik a játékszenvedély kiélésére. Ennek egyik igen népszerű formáját jelentik a játékautomaták, az úgynevezett „félkarú rablók”, melyekből jó néhányat üzemeltetnek városainkban, de egyre több falusi szórakozóhelyen is megtalálhatók.
A játéktermek számát tekintve Ungvár a listavezető, ahol számuk 20–30 között mozog, de van belőlük jó néhány Munkácson is, s szinte minden járási központban működik legalább egy hasonló szórakoztató intézmény. A legtöbb kárpátaljai városra ugyanakkor nem jellemzők a játéktermek, inkább a szórakozóhelyek működtetnek nyerőgépeket.
Ami a félkarú rablók és egyéb pénznyelők üzemeltetését illeti, a négyévi időtartamra szóló licenc gépenként 350 hrivnyába kerül, azaz üzembe helyezésük viszonylag kis befektetést igényel. A tapasztalat azt mutatja, a hivatalosan bejegyzett játéktermekkel van a legkevesebb gond, hiszen azok működése törvényes, ráadásul rendszeres ellenőrzés alatt állnak. Általában a nagyobb éttermek, kávézók is kiváltják a szükséges üzemeltetési engedélyeket, akadnak viszont olyan szórakozóhelyek is, melyek illegálisan üzemeltetnek automatákat.
A játéktermeket elviekben csupán tizennyolc éven felüli személyek látogathatják, ugyanakkor nem ritka, hogy a kávézókban felállított gépek előtt 15–17 éves fiatalok ülnek, természetesen iskola helyetti program gyanánt. Szakemberek véleménye szerint ők a legveszélyeztetettebbek azok közül, akik kapcsolatba kerülnek a nyerőgépekkel.
Az ungvári szalonoknak általában megvan a saját törzsközönsége, de a városba érkező külföldiek, turisták is előszeretettel keresik fel a hasonló létesítményeket. Egy neve elhallgatását kérő ungvári szalonvezető a Kárpátaljának elmondta, szalonjukat naponta átlagosan harminc törzsvendég keresi fel, s egyiküknek-másikuknak a szó szoros értelmében szenvedélyévé vált a játék. Az automata olyan a számukra, mint drogosnak a heroin vagy dohányosnak a cigaretta.
Mint azt a kedves Olvasó sejtheti, a hasonló helyeknek nem az átlagemberek, a bérből és fizetésből élők a leggyakoribb látogatói – bár sokan közülük is szenvedélyes játékosokká válnak –, hanem mindenekelőtt a módosabbak, az úgynevezett újgazdagok, akiknél nem számít nagy veszteségnek akár egy-kétezer hrivnya elvesztése sem esténként. Akadnak olyan extrém esetek is, amikor a játékosok az éjszaka folyamán három-négyezer hrivnyát hagynak ott. Mint egy játékos elmesélte, egyik barátja olyannyira belemerült a játékba, hogy 48 óráig gyakorlatilag fel sem állt a gép mellől. Kezdetben nyert kétezer hrivnyát, a maratoni menet végére azonban megközelítőleg ötezret vesztett, aminek végül családi perpatvar és válás lett a vége, miután nem ez volt az első ilyen eset.
A közhiedelemmel ellentétben nem számítanak ritkaságnak a nagyobb nyeremények. Az egyik szalonvezető elmondása szerint általában minden második nap előfordul egy-egy ezer hrivnyán felüli nyeremény. Ugyanakkor a veszteségek összességükben meghaladják a nyereményeket, ami érthető is, hiszen ellenkező esetben az automaták üzemeltetői bezárhatnák a boltot.
Az általános felfogás a játéktermeket az alvilággal hozza összefüggésbe, ami azonban esetünkben erős túlzás. Kétségtelen persze, hogy Kárpátalján is az átlagosnál gyakrabban találkozik az ember kefefrizurás, bőrdzsekis fiatalokkal ezeken a félhomályos helyeken, mint mondjuk az élelmiszerboltokban. Az újságírónak például egyenesen ellenjavallott rásütni a fényképezőgépet a vendégekre, akik ezt akár „személyes sértésként” is felfoghatják, s kedvük támadhat megtorolni a „merényletet”. Tény azonban, hogy Kárpátalja, s ezen belül a leggazdagabb Ungvár is, ma még – szerencsére – távol áll attól, hogy a szerencsejáték a közbiztonságot és a közerkölcsöket nagyban veszélyeztető iparággá nője ki magát.
Baráth József
