A salánkiak ismét kitettek magukért

Sikerrel járt a jótékonysági koncert

2003. május 9., 02:00 , 121. szám

Salánkon múlt vasárnap tartották azt a jótékonysági koncertet, melynek bevételét a helyi Rákóczi-emlékpark és az iskolai étkezde kialakítására szánják a szervezők. Az ötlet bevált: közel háromszázan váltottak belépőjegyet az eseményre, és a személyes adományok sem maradtak el.

– Műsorkezdéskor még igencsak gyér volt a közönség, aztán fokozatosan megtelt a nézőtér, volt, akinek ülőhely sem jutott – mondja Barta Zsuzsanna programszervező, a helyi középiskola igazgatóhelyettese.

A fellépők valóban kitettek magukért, harmadiktól tizedikig valamennyi iskolai évfolyam képviseltette magát a produkciókban. A változatos műsorban elhangzott ősi ballada, magyar népdal, szavalat, furulyaszóló, diszkó- és modern tánc, de bűvészmutatványt, illetve egy a 70-80-as éveket idéző divatbemutatót is láthattak a nézők.

A fellépő iskolásokkal együtt több mint ötszázan töltötték a vasárnap délutánjukat a helyi kultúrházban, ahol az iskola növendékei anyák napi műsorral is előrukkoltak Kész Rita és Ádám Ida pedagógusok szervezésében.

Barta József iskolaigazgató kérdésünkre elmondta: büszke az iskolásokra, s Daróczi György, a KMKSZ helyi alapszerveze­tének elnöke is megelégedésének adott hangot a várakozáson felüli részvételt látva. Mint megtudtuk, szépen gyarapszik az önkéntes adományok összege, s bár valószínűleg nem fedezi majd a parkrendezés és az étkezde kialakításának teljes költségét, ahhoz nem fér kétség, hogy a faluközösség felkarolta a jó szándékú kezdeményezést, és megtette, ami rajta múlik.

P. Zs.