„Siessünk buzgón az Istenszülőhöz”

Háló találkozó Ungváron

2003. május 16., 02:00 , 122. szám

Harmadik alkalommal került sor a katolikus közösségek regionális Háló találkozójára Kárpátalján.

Beregszász és Aklihegy után ezúttal az ungvári Szent Gellért Katolikus Kollégium adott otthont május 8–11. között a rendezvénynek, melyen számos római, illetve görög katolikus magyar közösség képviseltette magát a Felső-Tisza-vidéktől Ungvárig. A találkozó résztvevői a Szent Család tagjainak, ez alkalommal Máriának az életét, erényeit szemlélve vizsgálták a keresztény hivatás mai tartalmát, a keresztény ember helyét a világban és az egyházban. Mindenkinek ma kell eldöntenie, hogy az első Éva vagy a második Éva, Mária útját kívánja-e követni, hogy vágyainak szabad utat engedve az engedetlenséget választja, vagy ki meri mondani az „Igent”-t Isten meghívására – hangsúlyozta előadásában Majnek Antal megyés püspök.

A gondolatébresztő előadásokat követően a mintegy 110 résztvevő kiscsoportos foglalkozásokon kereste a gyakorlati megvalósítás módjait.

Olasz Tímea