Születésnapi buli és gyermeknap az Irkával

Ünnepeljünk együtt!

2003. május 30., 02:00 , 124. szám
Megjelent az Irka májusi száma

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által életre hívott Irka c. gyermeklap első számát 1993-ban vehették kézbe a kárpátaljai gyerekek. P. Puny­kó Mária főszerkesztő munkája nyomán azóta közel ötven lapszám látott napvilágot. A KMPSZ és az Irka szerkesztősége ezért a gyermeknap és a lap fennállásának tízéves jubileuma alkalmából nagy­­szabású ünnepséget szervez június 1-jén Beregszászban.

A gyermeknappal egybekötött születésnapi rendezvényen szeretettel látnak minden Irka-rajongót, kicsiket-nagyokat egyaránt. Ízelítő a programból. Fellép a KMTF énekkara és tánccsoportja, a Ficseri Gyermekstúdió, a Gyöngy­kaláris együttes; színpadra vár­­ják a péter­fal­vai néptáncosokat és népzenészeket, az ak­na­szlatinai néptánccsoportot, a bátyúi Cók-mók bábszínházat, a nagy­paládi zeneiskola citerásait stb.

A délután folyamán az Irka jól ismert rovatai is „megelevenednek”, s többek kö­zött a gyerekek, azaz az olvasók is mondhatnak verset, mesét, készíthetnek ajándéktárgyakat.

A rendezvény kez­dési időpontja 15 óra (h. i. sz.), helyszíne jó idő esetén az amfiteátrum, rossz időben gyülekező ugyanekkor, a KMTF kollégiuma előtt.

-nagy-