Érettségi – 2003

„S ha elszóródunk is a világon...”

2003. június 6., 02:00 , 125. szám

Ballagtak az iskolások. Útravalóul bölcsességet, hitet, merészséget, töredelmes szívet és szerénységet kívántak nekik.

Kárpátalja legtöbb tanintézményében az elmúlt hétvégén tartották a tanévzáró ünnepségeket. Az utolsó csengő ezút-tal 14 ezer érettségizőt és 21 ezer általános iskolás végzőst búcsúztatott alma materétől. A magyar iskolák közel két és fél ezer ballagót bocsátottak útjukra. Idén első alkalommal köszöntek el a végzős középiskolásoktól a Munkácsi Magyar Katolikus Líceumban és a huszti magyar iskolában.

Huszton pénteken öltözött virágba a magyar iskola. „Az élet úgy hozta, hogy esetünkben minden év, minden rendezvény rendhagyó – fogalmazott ünnepi beszédében Puka Éva igazgatónő. – Nyolc végzősünket búcsúztatjuk, akik sok-sok küzdelemmel, ugyanakkor hittel és kitartással végigmentek az érettségiig vezető úton. Általános iskola lévén, természetesen köszöntjük 15 kilencedikesünket is. őket, reményeink szerint, szeptemberben visszavárjuk az iskolapadba.”

Köszöntőt mondott az ünnepségen a KMPSZ képviseletében Berki Károly irodavezető, a huszti városi tanács nevében Petro Sznyitár, továbbá Józan Lajos református lelkész és Hidász Ferenc római katolikus plébános. A szónokok hangsúlyozták: az iskola tízéves történetének küzdelmeiben, próbatételeiben sikerrel megállta helyét szülő, pedagógus, kis- és nagydiák egyaránt. Szívhez szólóan búcsúztatta a végzősöket Natália Zaklecka osztályfőnök, valamint Mező Ildikó tanító.

Az iskola vezetése és a szülők köszönetüket fejezték ki az iskola alapításánál bábáskodó helyi KMKSZ-aktivistáknak, a tanintézmény működtetésében tevékenyen részt vevő Római Katolikus Egyháznak és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, valamint mindazoknak, akik mellettük álltak az iskola létéért folytatott küzdelemben.

Munkácson a Magyar Katolikus Lí­ceum első kibocsátó osztálya ballagott az idén. Kris­tofori Olga igazgató megnyitójában az örök emberi értékek fontosságára hívta fel a ballagók figyelmét: „Az igazi értékek mind az egyén, mind az emberi közösségek gazdagítását szolgálják. Nem manipulálhatók úgy, mint a múló divatos értékek… feladatotok óriási. De én bízom az ifjúságban, bízom ebben a nemzedékben, abban, hogy vállalja az elődök nemes örökségét.”

Ezután Losák István atya szavai hangzottak el útravalóul első évfolyamának, mellyel tanárként is foglalkozott: „Ne csak várjatok, tegyetek is azért, hogy ez a világ szebb és boldogabb legyen.” A ballagók nevében Kiss Judit és Ruszin Regina búcsúzott tanáraitól. Az első és második évfolyam egy dalt kapott ajándékba a végzősöktől egy plakát kíséretében, azzal a nyomatékos kéréssel, miszerint azt három év múlva is viszont szeretnék látni a tantermük falán.

A továbbiakban Popovics Pál osztályfőnök vett búcsút a diákoktól: „A „kinti” valóságban életetek egy kicsit más lesz, de azért szép ez a világ, mert önállóan kell megtalálni az értékeit” – hangsúlyozta.

Végezetül fellépett a Szvirida János vezényelte kórus, majd a szülők nevében Végső Sándor köszöntötte a ballagókat.

Tisza­pé­t­er­falván a szülőket, vendégeket, valamint a 36 érettségizőt és 32 kilencedikes diákot Borbély Ferenc igazgató üdvözölte.

„És érezzék egy kézfogásból rólad, hogy jót akarsz és te is tiszta, jó vagy, S egy tekintetünk elhitesse véled, – Szép dolgokért élsz, és érdemes élned” – idézte búcsúztatójában Váci Mihály sorait Varga Jolán, a 9. b osztályfőnöke. Az érettségiző évfolyamot köszöntötte Sárközi Katalin osztályvezető pedagógus is.

Az ünnepeltek verses-dalos összeállítással mondtak köszönetet pedagógusaik, szüleik áldozatos munkájáért, majd a tizedik évfolyam tanulói útravaló tarisznyával és jelképes vándorbottal ajándékozták meg az érettségizőket.

Mezőváriban, a II. Rákóczi Ferenc Középiskolában Izsák Tibor iskolaigazgató e szavakkal bocsátotta útjára a harminchárom ballagó diákot: „Ezzel véget ér a felhőtlen gyerekkor, és egy megfontoltabb, önállóbb élet vár rátok, ami tele van gonddal, problémával és küzdelemmel. Bárhol is folytatjátok tovább, mindenhol szükség van a kitartásra, az akaratra, mert csak így érhetitek el céljaitokat.”

Ezt követően a két osztályfőnök, Mándi Margit és Bíró Irma búcsúzott növendékeitől, és kívánt sok sikert az érettségi vizsgákhoz, a majdani önálló élethez. A végzősök nevében Józan Judit mondott köszönetet a tanáraiknak mindazért a tudásért és emberségért, amit tőlük kaptak, s a szülőknek a gondoskodásért és támogatásért.

Az első osztályosok verssel és virággal búcsúztatták a ballagókat, majd a református templomban Zán Fábián Sándor lelkész kérte Isten áldását az érettségizőkre.

Eszenyben a helyi középiskola 29 végzős diákjának Balla József igazgató kívánt sok szerencsét és kitartást a „nagybetűs Élethez”, és a továbbtanulásra, a magasabb szintű tudás megszerzésére buzdította őket. Ezután a ballagó diákok verssel és dallal búcsúztak az iskolatársaktól. Orosz Edit alsós tanítónő emlékező szavai után a mai elsősök búcsúztak versikékkel a véndiákoktól, majd az iskola Szabó Tibor vezette táncegyüttese lépett színre.

Köszöntötte a diákokat Kovács Ferenc eszenyi polgármester is, végezetül Zsigmond Miklós történelemtanár és osztályfőnök búcsúzott „komisz, ámde szeretetre méltó” osztályától.