Őri Mihály: „Szeretem Ungvár régi, hangulatos utcáit”

Isten éltesse!

2003. június 20., 02:00 , 127. szám

Őri Mihály 1949. június 21-én született Ungváron. Hamar elkötelezte magát a képzőművészet mellett. Legkedvesebb témái szülővárosa régi, hangulatos utcái és a mezei virágok egyszerűsége, természetessége. Tag­ja a Kárpátaljai Magyar Képzőművészek Révész Imre Tár­saságának, festményei több hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltek. Ezúton kívánunk Őri Mihálynak boldog születésnapot.

– Manapság időm nagy részét a műteremben töltöm, ám szabadidőmben ma is szívesen járom Ungvár utcáit. A festőecsetbe, ceruzába, krétába gyermekkoromban szerelmesedtem bele, amikor az akkori pionírpalotában számos művészeti szakkör működött jeles alkotók közreműködésével. Jómagam itt kaptam kedvet a festészethez, majd döntöttem el, hogy ezen a területen tanulok tovább. Az ungvári képzőművészeti szakközépiskola, majd az Odesszai Művészeti Főiskola elvégzését követően évekig dolgoztam az ungvári állami reklámügynökségnél. Újabban kizárólag festészettel foglalkozom.

– Példaképek?

– Vannak. A nagyok közül Picasso, Salvador Dali, a kárpátaljai művészek közül Boksai József munkásságát értékelem nagyra. Vallom, bizonyos értelemben valamennyi alkotó, kortárs művész lehet példakép, mert a maguk egyéni módján mindnyájan nagyok, tehetségesek.

– Mi jellemzi az Ön képvilágát?

– Festményeim legtöbbje akvarellel készül, de olaj- és pasztell festményeket is készítek. Jobbára az expresszionista stílust követem, az utóbbi időben az elvontabb, kevésbé egyértelmű kifejezésmódot tartom magamhoz közelinek. Munkáimban rendszerint az éppen aktuális belső érzéseim, hangulataim tükröződnek. A színek, formák, témák annak eszközei, hogy a képeimet néző emberek az én szemszögemből lássák, éljék meg környezetük szépségeit. Jelenleg „A tékozló fiú hazatérése” témán dolgozom, abban a stílusban, ahogy azt már Boksai is megfestette.

– Születésnap, ajándékozás – mit jelentenek az Ön számára?

– Lehetőségeim jelenleg nemigen kedveznek a nagyobb ünneplésnek. Az ajándék, ajándékozás sem feltétlen része a személyes és családi évfordulóknak, ám egy-egy művészetről, festészetről szóló könyvnek mindig nagyon tudok örülni. Véleményem szerint a külsőségek, a tárgyi világ kevésbé fontosak, mint az, ami belül van. Manapság sajnos hiányzik az emberekből a szeretet, az emberség, a jó és a szép utáni vágyakozás. Kár, hogy ezt nem lehet „ajándékba önteni”, majd „átadni”, pedig legtöbbünknek talán éppen erre lenne a legnagyobb szüksége.

V. N.