Sárgul már, sárgul már – a kajszibarack

2003. július 4., 02:00 , 129. szám

Közeleg a kajszibarack-szezon. Hogy lesz-e idén bő barackkínálat, az elsősorban attól függ, hogyan vészelték át a gyümölcsfák a késő tavaszi fagyokat és a május eleji jégverést, illetve az aszályt.

A beregszászi járási Bene és Nagymuzsaly köz­ségek dim­bes-dombos határa régóta híres zamatos barackjáról, ahol a nyár­középi hetekben szinte minden kapualjban ott sárgállik a vevőcsalogató gyü­mölcs. Itt is a domboldali barackosok jövedelmezőbbek, melyek a sík fekvésű kertekhez képest két-három héttel korábban érlelik be finom csemegéjüket.

A kajszifa viszonylag igény­telen növény, metszeni csak ritkán, a lombozat visszafogása céljából szükséges. Telepítéskor célszerű a szilva-köz­benoltással szaporítani. Jó szárazságtűrő, kedvező körülmények között akár száz évig is elél. A kissé meszes, levegős talajokban fejlődik a legjobban, viszont nem bírja a magas talajvízszintet, a mészben szegény, savanyú, enyhén szikes talajokat. Rosszul viseli továbbá a burgonya, paprika, paradicsom közelségét.

A kajszifa jól bírja a téli hideget, korán nyíló rügyeiben azonban gyakran tesz kárt a késő tavaszi fagy. Később a gomba okozta „tűzhaláltól” kell védeni, illetve számos kártevőtől és kórokozótól, melyek közül a szilva­himlővírus a legveszélyesebb.

Klorózis esetén vasgáliccal (10–15dkg/fa) kezeljük a fát, az ún. gutaütés elleni legjobb védekezés pedig a kedvező víz- és tápanyagellátás. Pajzstetű vagy levéltetű támadásakor rügyfakadás előtt Neopolt, Novendát (sárgaméreg), lombosodás után Fosz­fotint vagy egyéb atkaölő szert célszerű használni. Sodró- és barackmoly ellen az Elocron 50WP, Lebaycid, Flibol E, Dipterex, Ditrifon 50, Metation, Sevin 85 WP, Safidon 30 EC hatásos.

Makó-Popovics