Zsúfolt napirend, gyors szavazások

Ülésezett a Beregszászi Járási Tanács

2003. július 4., 02:00 , 129. szám

Június 25-én került sor a Beregszászi Járási Tanács so­ros ülésére, melynek napi­rendjén 15 kérdés szerepelt.

A képviselőket Mikola Kozl­juk, a járási árvízvédelmi osztály vezetője tájékoztatta az árvízvédelmi mun­ká­la­tokról, majd jóváhagyták a já­rási költségvetés első negyedévi teljesítését. Ugyan­csak jóváhagyta a tanács a 2003–2005. évek­re kidolgozott, a fiatal munkavállalókat, vállalkozókat támo­gatni hivatott programot. Mint elhangzott, a testület a megyei tanács elé terjeszti megvitatásra Asztély, illetve Mezővári településhatár-megállapításának kérdését. Vass Ottó, a KMKSZ-frakció képviselője az iránt érdeklődött, milyen objektumokat, területeket ajánlott a járás vezetése a Kárpátalja Különleges Gazdasági Övezet (KKGÖ) számára, és történt-e egyeztetés erre vonatkozóan az érintett települé­sekkel. Válaszában Bihari András, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke kifejtette: főleg volt ka­tonai objektumokat jelöltek ki er­re a célra (Kígyós, Gut és Bót­rágy határában), valamint egy 50, illetve egy 10 hektáros nem mezőgazdasági rendeltetésű földterületet Déda mellett, s eljárásuk megegyezett a többi járásokéval, amennyiben a kérdés nem kö­ve­tel különösebb egyeztetést. Bihari szavai szerint egyébként is csupán a Déda melletti területnek van némi esélye arra, hogy a KKGÖ részévé váljon.

B. J.