Nagy Gáspár: Isten költeménye

A vége felé járva

rendelt ösvényeiden

néha utadon

túl ámulatokon

és túl már hívságokon is!

hirtelen rájössz

vagy csöndben belátod:

Isten hatalmas verse

a teremtett Világ.

De azért mind jobban érdekel

hogy ebben a nagy versben

akár csak egyetlen betű hurkában is

ott van-e a te grafitporod?

S ha nincs?

A Világ akkor is hatalmas

örökkévaló és tökéletes költemény!

Bár nap mint nap te is

csak tökéletlen

és felületes olvasója vagy...

A természettudományok professzorát arról faggatták, hogy mi a véleménye Istenről. ő azt válaszolta, mielőtt Róla magáról véleményt formálna, szeretné alaposan megismerni Művét: ezt a csodálatos, létező Világot.

Mennyi kérdés jut eszünkbe ezen gondolkodva! Megismerhető-e ez a Mű a természettudomá­nyok által? Elegendő-e az em­beri élet ehhez? Men­­nyit ér a megismerés, ha kihagyunk belőle bármit is, akár a költészetet? Ki tudna válaszolni erre?

Nagy Gáspár ebben a versében milyen kevés szóval mond ki alapvető igazságot a Világról. Hogy az: „hatalmas vers”. Ezáltal üzeni, hogy a Világ aligha mérhető pontosan, aligha juthatunk titkaihoz csak a természettudományok segítségével. A Világ – Vers. Tehát elvontan is gyönyörködtet, és kimondhatatlan, megfejthetetlen szépsége is van. Az mérhető rend, de elérhetetlen lélek is, és ennek rendkívül fontos része maga az ember. Munkánk, életünk révén valamennyien költők vagyunk, önmagunk számára is titkokkal teli ismeretlenek: írók is és olvasók is – önmagunk írói s olvasói, mégis tökéletlenek...

Penckófer János