Augusztus

Nem tudom, észrevették-e, hogy régebben egy-egy ünnep között egy hosszú esztendő telt el. Mostanában valahogy másképp telik az idő: nemrég ünnepeltük augusztus 20-át, és már megint augusztus van. Most volt tavasz, és már itt az ősz. Az is lehet, hogy csak én érzem így, de minél régebben vendégeskedem ezen a bolygón, annál gyorsabban telnek-múlnak a napok. Azt gondolom, a szubjektivitáson túl, azért tényleg gyors és nagy változások mennek végbe a világban. Továbbá, ha a vonat unalmas, sík tájon halad, hosszúnak és lassúnak tűnik az út, míg a színes, állandóan változó táj, de már önmagukban az elsuhanó villanypóznák is érzékelhetővé teszik a gyorsaságot. Ebben a rohanó, változó világban egyre fontosabbá válnak nemzeti ünnepeink üzenetei. Ezek az üzenetek mutatják nekünk, az utókornak, hogy merre van az előre.

A 2003-as évi augusztus 20-i üzenet már elhangzott 2003. július 13-án, Tiszaújlakon, a hagyományos Turul-ünnepségen. Az ünnepség főszónoka, a tíz évvel ezelőtt még liberális pártvezér Orbán Viktor beszédét a Rákóczi-szabadságharc híres jelmondatával indította: Cum Deo pro Patria et Libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért. A szónok a hazának és a szabadságnak egy rövid gondolatsort szentelt, elmondta, mit ér a haza és a szabadság Isten nélkül. A továbbiakban pedig a jó Isten és a történelmi egyházak szerepéről beszélt a nemzet, az ország, a haza túlélésében. Nem vagyok történész, s ha valaki azt állítja, hogy ezer évvel ezelőtt a magyarság megmaradásának voltak alternatívái a kereszténységen kívül is, nem vitatkozom vele, viszont ha ma valaki azt mondja, hogy nemzeti és állami fennmaradásunknak van más útja, mint amit a kereszténység és a történelmi egyházak kínálnak, az semmit nem tud, nem hall és nem lát e világból. Ezer sebből vérző történelmi egyházaink felelőssége óriási, sajnos nem mindig érzik át, hogy a globalizáció nemcsak a nemzetek és nemzetállamok létét, de az egyházakat és azok intézményeit is fenyegeti. A kereszténység volt az, amire ezer éven keresztül támaszkodott a magyar nemzet. Ez az örök kapaszkodó most is kéznél van, és segít a következő ezer év megélésében, mert nem a támasszal van baj, a kapaszkodó kezek gyengültek meg, és ha tovább gyengülnek, elkerülhetetlen a zuhanás a semmibe.

Tithli