Már Dercen határában a gázvezeték vége!

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Kilenc évig tartó egy helyben topogás után, nem utolsósorban a derceniek kitartó utánajárásának köszönhetően, új kivitelező vállalatot bízott meg a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal az Izsnyétét Dercennel összekötő gázvezetékszakasz megépítésével.

A Munkácsi Járási Tanács még az idei év elején 100 000 hrivnyát szavazott meg az Izs­nyé­tétől Der­ce­nig húzódó vezetékszakasz és a falu határában kialakítandó elosztóállomás megépítésére. Szerencsére még a tavalyi év végén sikerült megvásárolni a szükséges csővezetéket, így most a költségvetési pénzből a bekötővezeték lefektetése mellett elkészülhet az elosztóállomás is – mondta el lapunknak Biró Ede polgármester.

A munkálatokat egy hónapja kezdték el. Bár az aszályos időjárás miatt a kemény talaj számottevően lassítja az előrehaladást, a munkások már Dercen határában dolgoznak, s nemsokára elkezdődik az elosztóállomás építése is. Ha minden a tervek szerint halad, a gáz még idén eljut a falu határába, s elkezdődhet a településen belüli vezetékrendszer kiépítése.

Badó Zsolt