Napsütés, zene, szórakozás

Aréna 2003

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Az elmúlt hétvégén harmadik alkalommal rendezte meg a benei Borzsa-parton a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) az Aréna sátortábort, Kárpátalja legnagyobb ifjúsági rendezvényét. A négynapos találkozóra idén a vártnál jóval nagyobb számban, a rendezők szerint több mint három­ezren látogattak ki.

A csütörtök délutáni ünnepélyes tábornyitón Darcsi Karolina, a KMKSZ ISZ általános alelnöke az előzetes várakozást felülmúló részvételi kedvre utalva az Aréna sikerét az ifjúsági szervezet mozgósító erejének, a közösségi élet, a közös rendezvények iránti igény bizonyítékaként jellemezte. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a megnyitót követően lapunknak nyilatkozva annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai ifjúságnak sikerült megteremtenie saját fórumát, s a szövetség nevében támogatásáról biztosított minden hasonló ifjúsági kezdeményezést.

A kötetlen és felszabadult hangulatú megnyitó ünnepségen jelen volt Szabó Ottó, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja, Varga Attila konzul, Biba Natália, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnökének helyettese, dr. Soós Kálmán, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola főigazgatója, Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, Teschmeir Gábor, a Nyíregyházi Kortárs Ifjúsági Egyesület képviselője.

A táborban a tavalyi rendezvényen megnyilvánult érdeklődés nyomán idén is önálló sátorral képviseltette magát a beregszászi Agora Iroda. Munkatársai előadásában az ifjúság számára adódó pályázati lehetőségekről hallhattak a tábor résztvevői.

Idén nemcsak a szép lányok, de a fiúk is megmérettettek. A Miss Aréna címet az ungvári Homicskó Ivett szerezte meg – jutalma az ungvári Clondike áruház 500 hrivnyás vásárlási utalványa volt –, udvarhölgyei pedig Darina Hornyák (Huszt), és Dzse­zsenyák Ágnes (Ba­daló) lettek. Az urak versenyében a tisza­új­helyi Mihók Edgárnak ítélte a zsűri a Mister Aréna címet, az ő jutalma ingyenes belépő a jövő évi Aréna táborba.

Nagy volt az érdeklődés a testfestészet, a motoros bemutató, valamint a sport- és ügyességi vetélkedők iránt is. Akinek ez sem volt elég, az indulhatott a szkanderversenyen, az alvászavarban szenvedők pedig a hajnali horgászversenyen, valamint a reggeli aerobicon „lazulhattak el”.

Nagy népszerűségnek örvendett a hagyományos iszapbirkózás is, ahol a hölgyek között ismét Arhutics Júlia bizonyult a legjobbnak – ő ezzel immáron háromszoros bajnoka az Aréna-iszapbirkózásnak –, míg az urak között könnyűsúlyban Sztojka Péter és Berezsnyik Sztászik osztozott az első helyen, nehézsúlyban pedig Tedir Gena bizonyult a legerősebbnek.

Az esti bulihangulatról a sztárvendégek gondoskodtak. Fellépett többek között Ho­mo­nyik Sándor, az Mc Hawer feat Tekknő, a Desperado, Ganxta Zolee és a Kartel, a Kerozin, az Amnëzia, valamint a Sans­colutte.

A tábor főtámogatója a magyar Gyer­­mek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, a Mobilitás, valamint a KMKSZ volt, továbbá számos magánszemély, civil szervezet és helyi vállalkozó járult hozzá a rendezvény sikeréhez.

Váradi Natália