Szép magyar sikerek

Kisebbségi médiaműsorok fesztiválja Ungváron

2003. augusztus 22., 02:00 , 136. szám

Több mint húsz országból érkezett résztvevőkkel, immár ötödik alkalommal rendezték meg az elmúlt héten Ungváron Szülőföldem szép határa címmel a kisebbségi televízió- és rádióműsorok nemzetközi fesztiválját.

A Kárpátaljai Állami Televízió- és Rádiótársaság által szervezett négynapos szemlén a különböző nemzeti kisebbségek életéről szóló 116 televíziós alkotást és 61 rádióműsort mutattak be. Az ungvári fesztiválra három kontinensről: Európából, Ázsiából és Afrikából neveztek be pályaműveket. A kisebbségi seregszemle mindazonáltal jelentős részben, mint­egy 40 százalékban magyar, hiszen ilyen arány­ban szerepelnek az anyaországi és természetesen a szom­­szédos országokban működő magyar televíziós és rádiós műhelyek alkotásai.

A fesztivál többségükben újságíró résztvevőit a pályaművek megtekintésén és elbírálásán kívül gazdag kulturális program várta Ungváron és Kárpátalján. A vendégek idén a kárpátaljai románok művelődési életével ismerkedtek meg közelebbről a kisebbség kulturális köz­pontjában, Akna­szla­tinán. Ung­­váron több szakmai ke­re­k­asz­tal-megbeszélést tartottak közép-európai kisebbségi újságírók részvételével.

A díjak kiosztására vasárnap került sor ünnepélyes keretek közt az ungvári vár kertjében.

A rádióműsorok versenyében a craiovai stúdió alkotását emelte ki a zsűri, míg a televíziós alkotások közül három produkció, egy magyar, egy osztrák és egy ukrán film megosztva nyerte el a fődíjat. Összesen 24, a magyar nyelvterületről származó televíziós és rádiós produkciót díjazott a zsűri. Ezen belül a fesztivál különdíjasa let­t Pety­kó Ágnes, Tótik Enikő, Sterr Attila és Rohály Gyula, az ungvári magyar televízió és rádiószerkesztőség munkatársa. Kulin Zoltán és Jan­kovics Me­linda közös pálya­műve, a Kötődések. A beregi szőttes című filmetűd a Kárpátalján élő német kisebbség különdíját nyerte el. Ugyancsak a fesztivál különdíjában részesült a Magyar Televízió Főtér című műsorának a magyar és az ungvári tévések koprodukciójában készült, Visket és Técsőt bemutató adása is.

MTI–ntk