Magyarok tündöklő csillaga, orszá­gunk istápja – Szent István király

Templombúcsú és megem­lékezés Aknaszlatinán

2003. augusztus 29., 02:00 , 137. szám

Augusztus 20-án idén is templombúcsú és emlékünnepség keretében méltatták Szent István király ünnepnapját Akna­szlatinán. A program hagyományosan szentmisével vette kezdetét, majd a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében koszorúzással és koncerttel folytatódott.

Az ünnepi szentmisét Majnek Antal, a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye püspöke celebrálta. Vele együtt szolgált Pap Sándor akna­szla­tinai, Snep Román rahói plébános, Losák István szolyvai plébániai kormányzó, valamint Técsőről Pataki Emil állandó diakónus és Stanco Attila káplán.

– Szent István király olyan hatalmas személyisége a magyar nemzet történelmének, mint Isten népének történelmében a szabadító Mózes, vagy az államalapító Salamon király – mondta Majnek Antal.

– ő Isten kegyelmének csodálatos megvalósítója: befogadta a kegyelmet, átélte és tovább adta azt szeretteinek és népének. Az Úristen csodát művelt, és István király meg tudta téríteni a magyar népet, meggyökereztette és ezer éven át megtartotta a Kárpát-medencében – mondotta végezetül Majnek Antal püspök.

Szentbeszédében a püspök rámutatott: „István, aki szabadon és önként vette fel a kereszténységet, valóban tiszta szívből dicsérte az Urat mind az örömök és a győzelmes hadjáratok, mind a nehézségek idején. István király felelősséget vállalt népéért, és mert független országot alapítani. A történelem igazolta, hogy jó utat választott. Élete örök példája annak, hogy az evangéliumi ideál megvalósítható.”

A szentmise végeztével köszöntötte a jelenlévőket Szo­kolán Ildikó, Aknaszlatina polgármestere. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Milován Sándor alelnök mondott ünnepi beszédet.

– Ezer éve szent királyunk vezetésével ahhoz a keresztény világhoz zárkózott fel a magyarság, amely nem ismeri el az agresszivitást, az erőszakot, az önzést, a mások kárára való gyarapodást, a másik emberrel szembeni irgalmatlanságot. Szent István nagysága abban rejlik, hogy meglátta, hol az igazi hatalom, és kemény kézzel vezette országát a keresztény kultúrkörbe. Ma azt látjuk, hogy százezrek menekülnek a keresztény világ irányába a vágyott jobblét reményében. Azonban amiért törekednek nyugat felé – a biztonságos emberi élet –, az a kereszténység velejárója, de nem a lényege. Az eszmét kellene magukévá tenni. A magyar népnek ma igencsak nagy szüksége van a kereszténységre, hogy legyőzze a mindent eluraló közönyt, a liberális kultúra köpenyébe bújtatott lélekhalált. Megmaradásunk, jövőnk egyetlen útja az ezer évvel eze­lőtt választott Szent István-i út – fogalmazott a szó­nok.

A Magyar Köztársaság nevében Varga Attila, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja, a KMKSZ képviseletében Milován Sándor alelnök és ifj. Sari József, a Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezet elnöke koszorúzott Szent István király szobránál, a sztálini lágerekbe hurcoltak emlékművénél és a millenniumi emlékpark nagykeresztjénél.

Az emlékparkban beszédet mondott Sóbányi Imre, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, ifj. Sari József, valamint Benedek Imre, az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola igazgatója.

Az ünnepséget záró koncerten fellépett a KMKSZ helyi nyugdíjasklubjának őszirózsa kórusa, a Nefelejcs Nép­tánc­együttes előadásában magyar­bődi karikázót és nagy­kállói gyermekjátékokat láthatott a közönség (vezető Vaj­nági Éva), a Bel Canto női kar Gastoldi, Monteverdi, Kodály és Bartók műveiből adott elő (karvezető Szenykiv Mónika).

Popovics Zsuzsanna