„A remény ünnepe ez a mai nap”

A Boldogságos Szűz születésének ünnepnapja Királyházán

2003. szeptember 12., 02:00 , 139. szám

Szeptember 8-án számos kárpátaljai katolikus közösségben méltatták a Boldogságos Szűz születésének ünnepnapját, és csendült fel az ének: „Áldott vagy, Szűz Mária”. Királyházán a Nyaláb-vár dombján újjáépült, Szűz Máriának szentelt kápolnánál tartottak búcsút.

Az ünneplők a római katolikus templomnál gyűltek egybe, ahonnan énekszóval, templomi zászlókkal vonultak a dombtetei kápolnához. A hagyományos, Nagyszőlősről induló gyalogos zarándoklaton idén közel ötvenen vettek részt.

A búcsúnapi szentmisét az újmisés Kálmán Peregrin mutatta be. Jelen volt Hidász Ferenc huszti, Bán Jónás nagyszőlősi, Weinrauch Márió helyi plébános.

Az olvasmány Mikeás próféta, a szentlecke Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből hangzott el. Az evangélium Szent Máté Könyvéből szólt, Jézus Krisztus születéséről.

Szentbeszédében Peregrin atya rámutatott:„Mária a remény hajnalcsillaga, születése jelzi Krisztus jövetelét és az üdvösség reményét. Mária mentes volt minden bűntől, benne megvalósul a békesség, az ember teljessége Istennel. A remény ünnepe ez a mai nap. A reményé, hogy Krisztus után a keresztségben részesülve mi is eljuthatunk az örök életre. Ezt a kápolnát a kommunizmus idején lerombolták, de ti újjáépítettétek. Így lett ez a hely a remény helye és a szabadság szimbóluma. Nekünk is így kell a remény hordozóivá válnunk embertársaink számára. Hordozva saját keresztünket, mégis segítve másokat”.

A szentáldozást szentségi körmenet követte, mely áldásvétellel a római katolikus templomban ért véget.

Popovics Zsuzsanna