Új épület, új tervek, új feladatok

Munkácsi Római Katolikus Líceum

2003. szeptember 12., 02:00 , 139. szám
Dr. Seregély István egri érsek és Kristofori Olga, a líceum igazgatója

„Köszönet mindazért, amit tesznek és tenni fognak ezért az új nemzedékért! Isten őrizze meg őket a helyes úton! Bármely érték élet nélkül semmire sem jó. Legyen hát ez az intézmény az életrevalóság bizonyítéka: igazi otthon, emberi boldogság forrása a tanulók számára, folytassa a jövő építését és az élet javainak továbbadását” – ezekkel a szavakkal fordult a Munkácsi Római Katolikus Líceum tanévnyitó miséjén az egybegyűltekhez dr. Seregély István egri érsek, a magyarországi Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A tanárok és diákok számára ez a tanévnyitó valóban rendhagyó volt: a líceum új épületbe költözött, melyet Seregély István érsek szentelt fel. Ennek a jelentős eseménynek kapcsán beszélgettünk Kristofori Olgával, a Munkácsi Római Katolikus Líceum igazgatójával.

– Nagy öröm volt számomra, hogy idén végleges otthonába költözött líceumunk. Ez az épület volt a szovjet éra alatt újraindított első magyar iskola, egy földszintes épület, melyre a magyar szülők közös összefogással emeletet húztak. Az ő kérésükre lett a 7 osztályos iskolából középiskola. 1966-tól ukrán közép-, illetve általános iskolaként működött egészen 2002 nyaráig, amikor megvásároltuk és elkezdtük felújítását a Római Katolikus Líceum számára. Rengeteg fáradozást és munkát fektettünk ebbe az iskolába. Ezért köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik nélkül nem tudtuk volna megteremteni és nem tudnánk fenntartani intézményünket: a magyarországi Katolikus Püspöki Konferencia Elnökségének, egyházmegyénk püspökének, minden alapítványnak, szervezetnek, intézménynek és magánszemélynek, akik segítettek bennünket.

– A rendhagyó tanévnyitót szintén különösen tartalmas nyári vakáció előzte meg...

– Valóban, igazán tartalmas és érdekes szünidő áll mögöttünk. Júniusban 10 legjobb diákunk Burgenlandba látogatott el, a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája meghívására, júliusban Sátoraljaújhelyen voltak, a Magyar Diákok és Tanárok Találkozóján, a Magyar Kálvárián – ide szintén másodízben mentek diákjaink. Végül július 26-tól augusztus 6-ig pedig a Debreceni Kőrösi Csoma Sándor Egyesület meghívására Mogyoróskán, a zempléni hegyekben táboroztak.

– A tavalyi végzősök közül hányan választották a továbbtanulás lehetőségét?

– 21 végzős diákunkból 18-an felvételiztek és 17-en nyertek felvételt különböző felsőoktatási intézményekbe. Büszke vagyok eredményeikre, de még ­inkább arra, hogy diákjaink nemcsak a tananyagot tudták elsajátítani, hanem lelki értékeket is kaptak útravalóul. Ahogyan a tanévnyitón is, most is Eötvös József szavait idézem: „Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, ahogy tanítjuk.”

– Az új tanév mindig új terveket is hoz...

– Távolabbi terveinkről szólva említeném az iskola további bővítését. Eddig a tantermek mellett fizikai, kémiai szakterem és -labor, valamint informatika- és idegennyelv-terem áll rendelkezésünkre. Tavasszal új munkálatokba kezdünk: az étterem, valamint a tornaterem építésébe. Öt diákunk szeptember elején Testvérvárosi Találkozóra utazott Mátészalkára, ahol Az Európai Unió Diákszemmel címmel megrendezett konferencián vesznek részt. Tanulóink kiselőadásokkal készültek Kárpátalja turizmusa, ökológiája, valamint az oktatás és a szociális problémák témakörökben. Szeptember 19. és 21. között 25 diákunk Budapestre utazik, miután megnyerték a Magyarország nevezetességeivel kapcsolatos pályázatot. Ezenkívül természetesen újabb programok, újabb feladatok is várnak tanulóinkra.

Karabeles Jána