Újra van mozi Beregszászban

Ismét működik a Puskin Filmszínház

2003. szeptember 12., 02:00 , 139. szám

Több mint négyéves szünet után augusztus végétől Beregszászban ismét működik a Puskin Filmszínház, a város, sőt a járás egyetlen mozija. Kosztyu Magdolna igazgatótól megtudtuk, a mozi anno a kiegyenlítetlen köztartozások miatt volt kénytelen bezárni. A jelentős hátralékot a járási költségvetésből mára sikerült törleszteni, így ismét lehet programja a beregszászi mozirajongóknak.

A tartozások kiegyenlítése után a következő lépés a vetítőgépek helyreállítása volt, amit Kari Béla végzett el nem kis munkával. A filmeket jelenleg Ungvárról kapja a mozi. „Ezek a filmek sajnos eléggé régiek és kizárólag ukrán, illetve orosz nyelvűek. A jövőben szeretnénk felvenni a kapcsolatot egy magyarországi filmszínházzal és magyar nyelvű filmekkel bővíteni a repertoárt” – mondta el lapunknak Kosztyu Magdolna.

A mozi munkatársai – gépész, jegyszedő, pénztáros, könyvelő, igazgató –abban reménykednek, hogy a mostani lanyha érdeklődés idővel megélénkül, és a jelenlegi, vetítésenkénti 5-6 néző helyett telt házzal üzemelhet majd az intézmény.

Ferenczi Katalin