Aki magyaros birkapörköltet főzött a japánoknak
Japánban faragott Matl Péter
Matl Péter szobrászművész nemrégiben tért haza egy Japánban rendezett nemzetközi alkotótáborból. A munkácsi művészt tapasztalatairól és a legtöbbünk számára ismeretlen, titokzatos Japánról kérdeztük.
– Honnan ez a nem mindennapi lehetőség?
– Néhány éve egy debreceni alkotótáborban találkoztam japán művészekkel, akik maguk is szerveznek alkotótáborokat. Látva munkáimat, meghívtak magukhoz. Az utazást végül csak most sikerült megvalósítani. Toyama tartomány Inami városában augusztus 15. és szeptember 1. között került sor a rangos nemzetközi alkotótáborra öt kontinens összesen huszonegy művészének részvételével. Ukrajnát egymagam képviseltem.
– Milyen anyaggal dolgozott, s mi lett az alkotások sorsa?
– Kámforfát faragtam, ami csodálatos illatú, hárs keménységű, ám diófa mintázatú alapanyag. Telítve van kámforolajjal, ezért lassan szárad, így könnyű vele dolgozni. Köztéri szobrokat készítettünk, melyek a városka főterén kerültek kiállításra. Én a magyar népművészetben közkedvelt széktámlaformákat vettem alapul a munkámhoz. Tudniillik a régi erdélyi, ún. gondolkodószékek támlái díszesen voltak faragva, kontúrjuk női- vagy férfialakot formált. Ezt gondoltam tovább, megfaragva egy egész családot: nagyapát, nagymamát, gyerekeket. Ezeket komponáltam össze egy legyező alakú családfává.
– Hogyan kommunikált az alkotótársakkal?
– A helyi szobrászokkal dolgoztam együtt, akik nagyon előzékenyek és segítőkészek voltak. A kommunikáció sem volt gond, mert voltak tolmácsok. Érdekes módon Petenek szólítottak, mivel nem tudják kimondani az R hangot.
– Hogyan látta az ottani embereket, milyen tapasztalatokkal, élményekkel tért haza?
– Igen élénken él sajátságos, egyedi kultúrájuk. Ebből persze néha problémák is adódtak. Például minden helyiségben más papucsot kell viselni, ám én azokat rendszerint összekevertem. Az emberek nagyon tisztelettudók, előzékenyek és segítőkészek, ami idehaza nem tapasztalható, így számomra ez nagy élmény volt. Fontos szerepet játszik a rend és precizitás is, mindennek megvan a helye, a lelkükben és a közéletben egyaránt. A vidéki családi házakban gyakran négy generáció él együtt, és a közös étkezéseknél, amikor együtt van a család, olyan az egész, mint egy hangyaboly. A házak több száz évesek. Igaz, modernizáltak, de ugyanúgy helyezkedik el minden, akár 250 évvel ezelőtt: minden ház belsejében ott van az a kicsi kertecske, amit már 200-250 éve gondoznak, ott van az a szikla, amit a dédapa hozott, a tavacska, amit a nagyapa épített, ugyanúgy csordogál a víz a bambuszcsőből, mint egykor. Mindez nyugalmat és harmóniát sugároz. Mindenen meglátszik, hogy milyen nagy tisztelettel vannak az elődök és a hagyományok iránt. Mivel nagyon szeretek enni, az első héten a konyhájukkal ismerkedtem. Érdekes módon nem használnak számos általunk kedvelt fűszert és ízesítőt: pl. sót, cukrot, ecetet. Az első héten még érdekes volt ez a konyha, de a másodikon már nagyon hiányzott a jó hazai füstölt szalonna. Aztán egy alkalommal főztem nekik egy valódi magyaros birkapörköltöt, ami nagyon ízlett nekik. Összességében jól éreztem ott magam, sok barátot szereztem, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot, és meghívtam őket, hogy látogassanak majd el hozzánk, Kárpátaljára.
Váradi Natália
