Amíg emlékezünk, ők nem éltek hiába

Az aradi vértanúkra emlékeztek Nagyszőlősön

2003. október 10., 02:00 , 143. szám

A szabadságharc hőseire, az aradi vértanúkra és az ugyancsak mártírhalált halt báró Perényi Zsigmond felsőházi alelnökre, az 1849-es függetlenségi nyilatkozat aláírójára emlékeztek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi rendezvényén vasárnap Nagyszőlősön.

A helyi Perényi Zsigmond Középiskola udvarán Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Járási Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a zuhogó őszi eső ellenére szép számban egybegyűlt emlékezőket.

Ünnepi beszédében Szabó Ottó, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja hangsúlyozta, a Perényi nevet napjainkban mind többen ismerik, a hazaszeretettel, a nemzet önzetlen, példamutató szolgálatával azonosítják. A szónok köszönetét fejezte ki a KMKSZ városi szervezetének, amiért a szovjetek által a második világháborút követően eltávolított Perényi-szobrot a kilencvenes évek elején eredeti helyére visszaállította. „Székely Ernő alkotása most már remélhetőleg végleg a helyén marad, évről évre lehetővé téve ezáltal valamennyiünk számára a megemlékezést, hirdetve az itt élő emberek szabadságszeretetét. Az önök erőfeszítéseinek sikere jól példázza, hogy történelmi emlékhelyeink visszaállításáért érdemes fáradoznunk; még akkor is, ha ezt nem az azonnali eredmény reményében tehetjük” – mondotta végezetül Szabó Ottó.

A Határon Túli Magyarok Hivatalának képviseletében Szabó László főosztályvezető köszöntötte az emlékezőket. Beszédében hang­súlyozta, hogy a budapesti kormány szolidáris a határon túli magyarokkal. Ezt bizonyítja az is, hogy Magyarország szeretné, ha az Európai Unió alkotmányában rögzítené a kisebbségek védelmét – tette hozzá. Majd Mihajlo Popovics nagy­szőlősi polgármester méltatta a megemlékezés fontosságát a vidékünkön együtt élő népek közös jövője szempontjából. Keresztyén Balázs nagy­szőlősi hely­történész báró Perényi Zsigmond alakját méltatva azt hangsúlyozta, a vidék szülötte életével és cselekedeteivel értékeket őrzött és épített tovább.

„Az idei október 6-a valószínűleg azzal fog bevonulni a magyar történelembe, hogy ez volt az az év, amikor Románia ígérete ellenére nem engedte fölállítani Aradon a Szabadság-szobrot – mondotta beszédében Bren­zo­vics László, a KMKSZ alelnöke. – Ebből levonhatjuk a következtetést: illúziónak bizonyult, hogy egyoldalú gesztusok politikájával a szomszéd országok irányában eredményeket lehet elérni a határon túli magyarság számára”. Brenzo­vics László úgy vélte, most, a XXI. század elején bevallhatjuk, ábrándnak bizonyultak azok a korábbi reményeink is, miszerint viszonylag rövid idő alatt élhető életet tudunk kialakítani itt, Kárpátalján valamennyi magyar nemzettársunk számára. Magyarország EU-csatlakozása küszöbén a magyar nemzet is rádöbbent arra, hogy ezután sem jön el a Kánaán, s ha a nemzet meg akar maradni, akkor az a feladata, hogy állandóan munkálkodjon, küzdjön a megmaradásáért. „Sajnos az utóbbi időben a körülmények számunkra nem igazán kedvezőek, hiszen láthatjuk, erős harc folyik azért, hogy visszaszorítsák azokat a szabadságainkat, amelyeket a legutóbbi időkben sikerült kivívni. Erre mutat az ukrán–magyar vegyes bizottság legutóbbi ülése is, ahol a hírek szerint számos kérdésben visszalépés történt. Ennek ellenére nekünk továbbra is megvan a feladatunk. őszintén örülök, hogy a zuhogó eső ellenére ilyen szép számban összegyűltünk, hiszen amíg itt vagyunk és emlékezünk, amíg magunkénak valljuk a haza, a szabadság eszméit, addig sem az aradi vértanúk, sem báró Perényi Zsigmond nem halt meg és nem élt hiába” – mondotta végezetül a KMKSZ alelnöke.

A továbbiakban a Perényi Zsigmond Középiskola diákjai előadták az alkalomra készített verses-zenés összeállításukat, végezetül az emlékezők megkoszorúzták Perényi Zsigmond mellszobrát.

Az emlékünnepségen ugyan­csak megjelent Bendász Dániel görög katolikus esperes, Weinrauch Márió plébános, nagy­tiszteletű Czirók Béla, a református egyház képviseletében, Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke, dr. Soós Kálmán, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola főigazgatója, Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke.

ntk–MTI