Az első magyar a világ tetején
Erőss Zsolt, aki kibonthatta a magyar zászlót a Mount Everesten
Erőss Zsolt volt a vendége múlt szombaton a Munkácsi Magyar Egyletnek. Az első magyar ember, aki feljutott a világ tetejére, azaz a Föld legmagasabb hegyének, a 8850 méter magas Mount Everestnek a csúcsára, élményeiről tartott előadást a városi kultúrházban a Kárpátalja minden szegletéből összesereglett hallgatóságnak.
Az erdélyi származású Erőss Zsolt még Székelyföldön kezdte el a hegymászást. Amikor húszévesen az anyaországba települt, megnyíltak előtte az expedíciós hegymászás lehetőségei, s egyre magasabb hegyekre juthatott fel, míg végül többszöri próbálkozásra, 2002 májusában a magyar hegymászás történetében először sikerült meghódítania a Mount Everestet is.
A civilizáció bizonyos értelemben mára a hegycsúcsokat is elérte, hiszen a hegymászáshoz ma már hozzátartozik a műholdas kapcsolattartás, a modern felszerelés, s a mind több alpinista, a mind több expedíció. Így, habár az ember a civilizációtól elvonulni igyekszik a hegyek közé, óhatatlanul egyre több magához hasonló sportemberrel, kalandkeresővel találkozik, s ez érvényes még a vadregényes Himalájára is. Ugyanakkor a keményebb fajtából való hegymászók számára erre is van megoldás, hiszen a legtöbben a könnyen megmászható, jól ismert, kiépített útvonalakat választják, míg a hegyek nehezebben megközelíthető oldalait még mindig nagyon kevesen célozzák meg.
A videófelvételekkel, színes diákkal gazdagon illusztrált előadás csodálatos példája volt ember és természet küzdelmének, mely immár évszázadok óta váltakozó sikerrel zajlik. Ennek megfelelően a kultúrház közönsége felváltva láthatta a csúcs elérésekor tapasztalt boldogságot megörökítő felvételeket, s azokat a megható pillanatokat, amikor a hegymászók életüket vesztett társaikat gyászolták.
A Mount Everest hatalmas csúcs, de mindegyik hegy kihívást jelent, amelynek nem könnyű megfelelni. Ilyenkor szükség van a kitartásra, s tudni kell feladni is adott esetben a küzdelmet.
A hegymászáshoz egy rakás kellemetlenség társul, tudhattuk meg, amelyek közül a legenyhébbnek talán az számít, hogy az expedíciók során néha csak egy-két hetente kínálkozik alkalom a fürdésre, az pedig teljesen természetesnek számít, hogy a hőmérséklet a nappali húsz fok felettiről éjszaka mínusz harminc fok alá süllyed. Miután azonban az ember hazatér, az emlékek megszépülnek, a teljesítmény feledteti az átélt kényelmetlenségeket, nehézségeket.
Ki érhet fel a csúcsra? Egymást segítve jutnak el odáig az expedíció tagjai, azonban odafent alapvetően az egyéni döntések kerülnek előtérbe. Nagyobb magasságban, veszélyes helyzetekben mindenkinek magának kell döntenie. Tapasztalat és józan ítélőképesség szükséges hozzá, hogy a hegymászó adott helyzetben eldönthesse, folytassa a mászást vagy forduljon vissza, ami egyet jelenthet az életben maradással. Ugyanakkor ilyen magasságban gyakran előfordul, hogy olyan tudati változások állnak be, melyek következtében a hegymászó nem hozhatja meg a megfelelő döntést. Ilyenkor csak a társai segíthetnek, akiknek meg kell kísérelniük rávezetni őt a helyes megoldásra.
Az ember azt hihetné, hogy a világ legmagasabb hegycsúcsa egyben a legnagyobb teljesítménye bármelyik hegymászónak, ám az, aki gyakran szembenéz a halállal, másként vélekedik erről. Egy alpinista gyakran jut el teljesítőképessége határára, s ezek a helyzetek valójában nem a hegycsúcsok méterben mért magasságától függenek, hanem azoktól a körülményektől, amelyekkel adott helyzetben az embernek meg kell birkóznia.
Létezik-e valamiféle hegymászó-testvériség? – merül fel ezek után jogosan a kérdés. „Természetesen létezik – válaszolja Zsolt. – Az ember mindig számíthat a „kollégáira”, ugyanakkor nem misztikus dolog ez. Ráadásul nagyon nehéz meghatározni, hogy valójában milyen is egy hegymászó, hiszen ők is olyan sokfélék, mint általában az emberek.”
Mit szól mindehhez a család? – hangzik a kérdés a közönség soraiból. „Jobban félnek, mint én – ismeri el Zsolt. – Ez velem jár, hiszen egy ideje már összenőttem a hegymászással, engem így kell elviselni. Időnként sajnálom azt, aki itthon marad, hiszen bizonytalan információk jönnek kintről, miközben tudni lehet, hogy mennyi minden történhet az emberrel.”
Milyen érzés volt fönt lenni a Mount Everest csúcsán? „Sok küzdelem volt előtte, és sok áldozat, ami kicsit megkeserítette a pillanatot – vallja a hegymászó. – Ott fenn azokra az emberekre emlékeztem, akiket eközben elveszítettem. Másrészt azokra az otthoni hegymászótársaimra is gondoltam, akik tudják, milyen a Hillary-lépcső, milyen az Everest. Összességében azért persze jó érzés volt, különösen a magyar zászló miatt, amelyet kibonthattam a csúcson.”
S hogy mikor ér véget egy expedíció? Mint a Mount Everesten járt magyar expedíció egyik tagja fogalmazott a csúcsmászásról készült dokumentumfilmben, az expedíciónak akkor van vége, amikor otthon, a kedvenc kocsmádban valaki fizeti neked az első kör fröccsöt…
ntk
Munkácsi Magyar Egylet
A Munkácsi Magyar Egyletet (MME) azzal a szándékkal hozták létre alapítói, hogy kilenc előadáson keresztül fórumot teremtsenek meghívott vendégeiknek, érdekes, teljesítményükkel a magyarság hírnevét öregbítő személyiségeknek és a helyi magyarságnak – mondta el az első előadás előtti rövid bevezetőjében Popovics Béla, az MME alapítóinak egyike.
A rendezvényeket a római katolikus és református egyház, valamint magyar vállalkozók és magánszemélyek támogatják.
Az előadásokra a tervek szerint havi rendszerességgel kerülne sor, a következő alkalommal, november 22-én Balczó András többszörös olimpiai és világbajnok öttusázó lesz a munkácsi kultúrház hallgatóságának vendége.
