Itt járt az elnök

Leonyid Kucsma Kárpátalján

2003. október 10., 02:00 , 143. szám

Külföldi tőkebefektetéssel épült létesítményeket avatott fel és a macedón államfővel találkozott Leonyid Kucsma ukrán elnök múlt pénteken Kárpátalján.

Az államfő egynapos látogatása során a beregszászi járási Bátyúban felavatta az ukrán–osztrák beruházással épült átrakodó állomást. A fedett vasúti átrakó egyedülállónak számít Ukrajnában 21,5 ezer négyzetméteres alapterületével és napi 100 tehervagon, valamint kamion átrakodását lehetővé tévő kapacitásával. Az 500 főt foglalkoztató létesítménynek kulcsszerepet szánnak Kárpátalján az 5-ös számú közlekedési folyosóhoz csatlakozó logisztikai létesítmények sorában.

Leonyid Kucsma az ukrán–magyar határ melletti szabad gazdasági övezetben ellátogatott az ukrán–cseh–német tőkebefektetéssel létesült Eurocar üzembe is, amelyben Skoda és Volkswagen gépkocsikat szerelnek össze. Ezt követően az ukrán elnök a japán Yadzaki cég gyárát avatta fel Ungváron. A 31 millió dolláros befektetéssel létesült, 100 főt foglalkoztató üzemben személygépkocsikhoz készítenek biztonsági öveket.

A nap második felében az ukrán elnök az Ungvár melletti Homok községben Borisz Trajkovszki macedón államfővel találkozott. A megbeszélésen a felek megvitatták a két ország politikai, gazdasági és kereskedelmi együttműködésének kérdéseit, különös tekintettel az energetikai szektorban és az európai integráció terén folytatott együttműködésre. Szóba került annak lehetősége, hogy Ukrajna macedón vállalatokat is bevonna saját területén az 5. közlekedési folyosó kiépítésébe – jelentette az MTI.