A Rákóczi-kor szerelmese

Isten éltesse!

2003. október 10., 02:00 , 143. szám

A 2003-as év közismerten Rákóczi-év, így, mondhatni, ünnepi év a lelkes kárpátaljai Rákóczi-kutató, Csatáry György számára is, aki a napokban ünnepli negyvenedik születésnapját.

– Már iskoláskoromban is nagy tisztelettel voltam a történelem iránt, megihletett mindaz, amiről tanultam, s amiről a családi levéltárban olvastam. Történészként azt tekintem elsődleges feladatomnak, hogy közöljük a múltunkra vonatkozó dokumentumokat, hisz történetírásunk egyik nagy gondja, hogy kevés történelmi forrást publikáltak, és így könnyen meghamisíthatják Kárpátalja történelmét. Én saját szak­terü­le­temen – Rákóczi és kora, ill. 3 „kárpátaljai” vármegye, Ung, Be­reg, Ugocsa Rákóczi ál­lamában betöltött szerepe – igyek­szem minél több hiteles történelmi dokumentumot közkinccsé tenni.

– Miért éppen Rákóczit és korát választotta szakterületéül?

– Még az egyetemen Váradi Sternberg János professzor úr szerettette meg velem ezt a korszakot, az ő vezetésével készítettem évfolyammunkáimat, diplomamunkámat, kifejezetten ebben a témában. A Rákóczi-szabad­ságharc a ma­gyar történetírás talán legnépszerűbb témája, még­­sem született jelentős össze­foglaló tanulmány vármegyéink vonatkozásában.

– Véleménye szerint nem tudunk eleget a feje­delem­ről?

– Valamilyen szinten mindannyian ismerjük. A problémát az jelenti, hogy ma sincs egységes szemlélet a korszak több meghatározó kérdését illetően. Tapasztalataim azt igazolják, hogy főképp a helytörténeti ismeretek hiányosak Rákóczival és korával kapcsolatban.

– Ennyire ellentmondásos személyiség lett volna Rákóczi?

– Inkább történetírásunk ellentmondásos. A történeti legendák és a XIX. századi történetírás felmagasztalta Rákóczit. A második világháború utáni korszakban népvezért próbáltak faragni belőle. Tudnunk kell azonban, hogy ő is „csak egy fejedelem volt”, s mint minden embernek, neki is voltak jó tulajdonságai és hibái. Véleményem szerint jellemében mindenekelőtt az a tiszteletre méltó, hogy Emlékirataiban és Vallomásaiban beismeri a hibáit, azt, hogy nem volt tévedhetetlen és mindenek feletti. Ha valaki egy kicsit is figyelmesen tanulmányozza írásait, kirajzolódik előtte a reális kép erről a nagyszerű államférfiról, aki a nélkül is kiemelkedő egyénisége történelmünknek, hogy misztifikálni próbálnánk alakját.

– Önnek közismerten a levéltári kutatás jelenti a történelem savát-borsát. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni a meglehetősen energia- és időigényes főiskolai oktatással a KMTF-en?

– Nagyon is jól. Éppen azt tekintem egyik legfontosabb feladatomnak, hogy még szorosabban összefogjam a főiskolai oktatást a történelmi kutatással, és itt mindenekelőtt régiónk történetére gondolok. A „gyümölcs” bizonyos értelemben már érőben is van, hisz egyik diákom, Baráth Julianna, az én kedvenc témámat választotta, és jelenleg Debrecenben vesz részt Phd-képzésen.

– Honnan meríti mindehhez az energiát?

– Van egy kis kertem szülőfalumban, Zápszonyban szőlővel, gyümölcsössel, és ez a zöld világ nyújt felfrissülést, erőt a további munkámhoz.

Ferenczi Katalin

Csatáry György Záp­szony­ban született 1963. október 11-én. 1980 és 1997 között a Kárpátaljai Állami Területi Levéltárban dolgozott. 1997 és 2000 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen volt doktorandusz. 1999-től a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán oktat történelmet, honismeretet.

Megjelent kötetei: Levéltári kalászatok (1993), Múltunk írott ereklyéi (1995), A Kárpátaljai Tudományos Társaság 1941–1944 (1995), Gálocsy Zoltán: Ung vármegye főispánjai és tisztviselői a legrégebbi kortól 1867-ig (2000), Szabadságharc a végeken. Anno 1848–1849 (2000), A Lehoczky-hagyaték (2002), Rákóczi-emlékek és -emlékhelyek Kárpátalján (2003).