Véresen komoly bohózat

Az alkotmánymódosítás mint rétestészta…

2003. október 10., 02:00 , 143. szám
ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS - Melyik módosítási javaslatot nyújtsam be, hogy én lehessek az elnök?

Újabb alkotmánymódosítási javaslatokkal gyarapodott az ukrán közélet. A negyedik variáns megjelenése látszólag a szatíra műfajába utalta a történetet. Az ukrán politikai kultúra szintjéről bohózatot íróknak jó téma lehet az alkotmánymódosítási koncepciók üreginyúl-szerű elszaporodása, de azért van a történetnek egy komoly szála is.

A hármas számú (Medved­csuk-féle) koncepcióról már volt szó, különös tekintettel annak céljára, a Juscsenko-veszély elhárítására és hiányosságaira, vagyis arra, hogy miért nem jelent az garanciát a jelenlegi rendszer számára, még ha sikerülne is keresztülvinni.

A négyes számú – a parlamenti többség által jegyzett – variáns egyfajta reakciónak tekinthető a hármas „hiányosságaira”. Lényege, hogy a következő népszavazásos elnökválasztást is ki kell iktatni, vagyis a jelenlegi parlamentnek kellene megválasztania az elnököt. Egy ilyen nehéz munka után pedig járna még egy év a mostani összetételű tanácsnak. Alighanem kompenzációnak szánnák ezt az ötödik évet az egyéni körzetben megválasztott gazdagoknak a listás választás bevezetéséért.

Az utóbbi momentumnak kulcsszerepe van az alkotmánymódosításos hatalomátmentési kísérletek zátonyra futásában. A baloldali ellenzéknek – amely hajlik az együttműködésre – alapérdeke a listás választási rendszerre való áttérés. Ez automatikusan a parlamenti frakciójuk megkétszereződéséhez vezetne, mivel van saját szavazóbázisuk, amely érzelmi, ideológiai alapon kötődik hozzájuk. A hatalom szavazóbázisát a hatalomtól függő vagy a hatalom által könnyen manipulálható emberek adják. Számuk a szavazók 10-15 %-a között mozog. Ehhez azonban az adminreszurszra monopóliummal rendelkező hatalompártra van szükség, amely viszont egyelőre nincs megszervezve. Az egyesített szocdemek az egyetlen csoportosulás, amely igyekszik megfelelő országos apparátust létrehozni. Medvedcsukot azonban az elnöki táborban sem fogják soha elismerni vezérnek. Így az arányos választási rendszer következtében nem egyszerűen a Juscsenko vezette nemzeti tábor, a Szimonyenko-féle szélső- és a Moroz vezette mérsékelt baloldal fog megerősödni, hanem az üzleti-hivatalnoki elit közvetlen parlamenti megjelenése is elenyészhet.

Az ukrán politikának igenis van logikája, amelyet – minden más politikai rendszerhez hasonlóan – a fő játékosok érdekei határoznak meg. Bármennyire bonyolultak legyenek ugyanis az intrikák, soklépésűek a kombinációk, ingatagok a szövetségek, arra biztosan lehet számítani, hogy semelyik komoly erőcsoport nem fog saját érdekei ellen fellépni. A jelenlegi uralkodó elit, amelyet Kucsma elnök személye tart össze, nem egyezhet bele az arányos választási rendszer elfogadásába. Különösen úgy nem, hogy kivonják a játszmából az erőskezű fejedelmet, aki valamilyen egyensúlyt tart a vezető réteget alkotó klikkek között.

A saját ideológiai szavazóbázissal rendelkező pártoknak ugyanakkor nincs értelme becsapni hagyni magukat és megszavazni bármilyen alkotmánymódosítást a listás választási törvény kihirdetése előtt. Teljesen tisztában vannak vele ugyanis, hogy nincs az a nagyeskü, amelyet például Medvedcsukék meg ne szegnének, miután már megkapták a magukét – ebben az esetben a Juscsenko-veszélyt elhárítani képes új alkotmányt.

Elképzelhető persze, hogy Medvedcsuk azt hiszi, pártja, mint az egyetlen országosan úgy-ahogy megszervezett hatalompárt, a felszínen maradhat a Kucsma elnök hiánya és a listás választási rendszer által meghatározott új politikai közegben. De nem az a lényeg, hogy mire lesz képes ez a párt admin­reszursz nélkül – valószínűleg semmire –, hanem a vezér meggyőződése, ami miatt felajánlotta a barterben az egyetlen tételt, ami ér is valamit a baloldalnak, azaz az arányos választási rendszert. Ameddig ki nem derült egyértelműen, amit kezdettől sejteni lehetett, vagyis hogy Kucsma elnök és a hatalompárti többség nem kész a cserére, addig a néhány napig lehetett komolyan venni az új alkotmánymódosítási próbálkozást. Mostanra ez az időszak egyértelműen lezárult.

Az igazi elnökválasztási kampány felpörgése is jelzi, hogy a hatalomért folytatott verseny szabályait már nemigen sikerül átírni.

Az Egységes Gazdasági Térség (JEP – használjuk az eredeti rövidítést, az jól megjegyezhető) nem gazdasági vagy külpolitikai kérdés. Mind az orosz olcsó energiahordozók Kánaánját hirdető JEP-pártiak, mind az ukrán függetlenséget féltő JEP-ellenzők túloznak. A Jaltában aláírt dokumentum ugyanis műfajilag szándéknyilatkozat, köznyelven sajtpapír. Először is azért nincs jogi érvénye, mert előbb ratifikálni kell. A nemzetközi szerveződések ratifikációjakor viszont külön kivételek fogalmazhatók meg, amelyekkel a dokumentumot gyakorlatilag ártalmatlanítani lehet. A Jaltában aláírt sajtpapír azonban változtatás nélküli parlamenti szentesítése után sem fejtene ki hatást, mert erre technikai tartalma szerint sem alkalmas.

Akinek a fenti érvelés a JEP-nek mint nemzetközi jogi képződménynek a fantomjellegéről túl bonyolult, annak Csernomirgyin orosz nagykövet hűtötte le a lelkesedését. Ilyen volt szegény Azarov miniszterelnök-helyettes, aki a parlamenti tribünt verve bizonygatta, hogy az orosz belső áron eladott energiahordozók mekkora nyereséget hoznak Ukrajnának. A birodalmi nagykövet viszont világosan megmondta, erről nincs mit álmodozni. Vagyis Ukrajnának teljesen ingyen kellene visszatérnie Oroszország kebelére.

Oroszországban parlamenti választások lesznek. Putyinnak tehát dolgoznia kell a saját dumabeli többségéért. Ezért kell a róla kialakult „az orosz földek egyesítőjének” képét erősítenie. Mivel az oroszok ezt úgyis el akarják róla hinni, neki elég a JEP-ről aláírt jaltai sajtpapír is. Ukrajnában viszont folyik az elnökválasztási kampány, amelynek ellenzéki favoritja, Juscsenko, megingathatatlannak tűnő támogatottsággal rendelkezik az ország nyugati részében. Tehát a keleti oroszbarát, oroszul beszélő rész körében kell lehetetlenné tenni. Az itteniek viszont annyit értenek a történetből, hogy a JEP-pártiak oroszbarátok, ellenzői pedig oroszellenesek.

A parlament nyilatkozatban (ez még nem a ratifikáció) foglalt állást a kérdésben. Juscsenko ugyan nem szavazott a JEP ellen, frakciója azonban igen, és őt is JEP-ellenesként sikerült elkönyveltetni a közvéleményben, amely JEP-párti, valamint EU-párti is. Az ukrán közvélemény, akárcsak az elit, egyszerre szeretne nyugatra integrálódni, ottani rendet és technológiai színvonalat meghonosítani, és Oroszországhoz is visszatérni, hogy olyan olcsó legyen a benzin, mint ott, valamint annyit és úgy kelljen dolgozni, mint amit megszoktak a Szovjetunió idején. Hogy a kettő egyszerre nem megy? Kit érdekel az, amíg a nép hajlandó az ilyen legendáknak – politikai szaknyelven demagógiának – hitelt adni.

Úgy tűnik, a Juscsenko-ellenes manővereket kitaláló Med­vedcsuk-féle csapat kész elmélyíteni a szakadékot az ország két fele között. Lehet vitatkozni azon, hogy melyik taktika a veszedelmesebb: egy működésképtelenre módosított alkotmány vagy az ország nyugati és keleti felének egymásra uszítása. A lista azonban távolról sem végleges, egy év alatt sok mindent ki lehet még találni.

Sz. K. M.