Szegények vagyunk, no de ennyire?!

2003. október 31., 01:00, 146. szám

Orvoshoz nem szívesen megy az ember, ám ha beteg, és egyszerű, „protekció” nélküli földi halandó, kénytelen vállalni a félnapos „fejlapos” sorban állást és az egyéb, „analízises” klinikai tortúrákat.

Ismerőseim a megyei kórház és klinika szakrendelőit járva a minap az intézmény illemhelyiségébe is „betértek”, ahol legnagyobb megdöbbenésükre egy fehér köpenyes takarító (ápoló?) pénzt kért tőlük annak haszná­la­táért. Nem vicc, a mosdó bejá­ra­tánál fénymásolt „ártarifa” hir­dette, hogy „Szappan és WC-papír – 30 kopijka”.

Szegények vagyunk, no de ennyire?! – fakadtak ki önkéntelenül. „Igen – jött a válasz –, amióta felújították a klinikai mos­dókat, azóta ez a gyakorlat.” Egyrészt, mert állandóan rongálják a berendezést, és sokba kerül a javí­tás, másrészt, mert a klinikának nincs elég pénze ezen „fogyóeszközök” költségeire.

Hát itt tartunk. Ne értsenek félre, nem a pénzt sajnálom, csak elképzelem, mit érez egy pénztelen, beteg ember, amikor szembesül a „fizetős vécével”, és kénytelen „dolgavégezetlenül” távozni. Továbbá az sem természetes (normális), hogy eme­letenként három-négy takarító, esetleg egész­ségügyi dolgozó napi 8-10 órában vé­cés­néniként „tevékenykedjen”. Az ő munkabérük nem kidobott pénz?

Közben eszembe jut, hogy az egyik jótékonysági egészségügyi intézményből viszont épp azt hallottuk vissza, hogy a betegeknek a mosdóhasználatban tanúsított „alulszocializáltsága” miatt komoly pluszmunkával jár az illemhelyiség tisztán tartása.

Eszerint viszont nem csak anyagiakban lennénk szegények?

-farkas-