Gyurmadinoszauruszok Szalókán

Soós Zoltán mindent tud az őshüllőkről

2003. november 21., 01:00 , 149. szám

Soós Zoltán, a Szalókai Általános Iskola hetedikes tanulója első osztályos korától sokat gyurmázik és rajzol. Általában dinoszauruszokat mintáz meg, de megcsinálta már a kutyájuk élethű kicsinyített mását, továbbá sárkány, elefánt és repülőgép is kikerült már a keze alól. A hobbijához hozzátartozik az is, hogy igyekszik mindent megtudni a földtörténeti középkorban élt hatalmas termetű hüllőkről, tehát dinoszaurusz-szakértőnek számít.

– Azért mintázom az őshüllőket, mert érdekesen néznek ki, sokat olvastam már róluk és megtetszettek – mondja Zoltán.

Felkészült geológus módjára részletezi, hogyan is éltek ezek a több mint 65 millió évvel ezelőtt kihalt állatok. „Két fő csoportra szokták osztani a dinoszauruszokat: növényevőkre és ragadozókra. A növényevők közül a legismertebbek: a Brachiosaurus, Bron­tosaurus, Diplodocus, Trice­ratops, Proto­ceratops; a húsevők közül pedig a Tyran­nosaurus rex, az Allo­saurus, a Velociraptor” – sorolta könnyedén, fejből. Megtudtam, hogy minden könyvet elolvas a dinoszauruszokról, amit csak talál, igaz, neki jelenleg még csak egyetlen ilyen témájú saját könyve van.

– Úgy csinálom, hogy egy gombócot formázok gyurmából, amely­nek az egyik vége hegyes, a má­sik gömbölyű, azután négy kis rudacskát is kiformázok, ami kiáll a két oldalából, aztán kialakítom a fejét, a szemét, és ha már nem rücskös, hanem sima, akkor hozzáragasztom a fejét, szarvát, esetleg nyelvét. Némelyik fogsort is kap. Előfordul, hogy három hétig is dolgozom egyen, de van olyan is, amelyik egy óra alatt elkészül.

Zoltán a hobbija mellett is jól tanul, egy-két kivételtől eltekintve minden tantárgyat szeret. Felnőttként – bár még nem teljesen biztos benne – tanár szeretne lenni. Reméljük, teljesül a vágya, és ha a katedrán áll majd, ugyanilyen lelkesen beszél tanítványainak a dinoszauruszokról.

Badó Zsolt