Következik a döntő

Református egyházi szavalóverseny

2003. november 28., 01:00 , 150. szám

November 23-án a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottságának szervezésében került sor az egyházkerületi szavalóverseny középdöntőire Munkácson (Beregi Egyházmegye) és Nagyszőlősön (Mára­ma­ros­–Ugocsa Egyházmegye).

A nagyszőlősi református parókián a szavalóverseny Czirók Béla lelkipásztor áhítatával vette kezdetét. A 41 fiatal résztvevő egy-egy kötelező és szabadon választott vallásos verssel készült a megmérettetésre, melyen négy kategóriában indulhattak (2–3., 4–5., 6–7., 8–9., osztály). Az öttagú zsűri döntése alapján valamennyi kategóriából az első három helyezett jutott tovább. A dobogósok könyv-, illetve ajándékcsomagokkal, valamint névre szóló emléklappal térhettek haza.

A munkácsi parókián 59 versenyző jelent meg vasárnap, a verseny napján, akik közül a hattagú zsűri 23 fiatalt juttatott a verseny utolsó, azaz egyházkerületi fordulójába, melyet, mint azt Bocskor Imola, a KRE Tanügyi Bizottságának elnöke lapunknak elmondta, december 7-én Nagyberegen rendeznek meg 10.00 órai kezdettel.

ferenczi