Rehabilitálni kell a GULÁG áldozatait!

„Málenykij robot”

2003. november 28., 01:00 , 150. szám

November 18-án a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Kölcsey Ferenc Szak­kollégiumának Filmklubjában megrendezett találkozón dr. Orosz Ildikó, a KMTF elnöke beszélgetett Huszti Sándor beregszászi nyugdíjas pedagógussal, valamint Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspökkel, mint a kárpátaljai magyarság meghurcoltatásának szemtanúival s áldozataival a „málenykij robot” és a GULÁG világáról, valamint az ötvenkilenc évvel ezelőtti tragikus események következményeiről.

November 13-án adták ki a parancsot Kárpátalján, hogy jelentkezzenek a magyar és német nemzetiségű, 18 és 50 év közötti férfiak 3 napi élelemmel. Az egyszerű, törvénytisztelő emberek úgy vélték, ez háromnapi közmunkát jelent, amiből aztán a 18 éves Husz­ti Sándor számára például három év lett különböző munkatáborokban, több ezer ártatlan ember számára pedig a halált jelentette. Gu­lácsy püspök urat 1949-ben mint politikai foglyot tartóztatták le. 7 év 2 hónapot töltött ezután kényszertáborokban, elviselve az őrök kegyetlenségét, a zord körülményeket.

Az est mindkét vendége egyetértett azzal, hogy az átélt szenvedéseken túl a lágerélmények az emberi méltóság és önbecsülés eltiprását jelképezik, a sztálini rezsim akciója pedig a magyarság megtörését szolgálta.

Dr. Orosz Ildikó hozzászólásában az emlékezés s az áldozatok rehabilitálásának szükségességét hangsúlyozta. Megítélése szerint jelenleg sem a történelemoktatásban, sem a közgondolkodásban nem kezelik súlyának megfelelően az akkori eseményeket, s máig nem történt meg a GULÁG-ot megjárt emberek teljes értékű erkölcsi rehabilitálása sem.

ferenczi