Mit üzen Grúzia Ukrajnának?

Fékek és ellensúlyok ukrán módra

2003. december 5., 01:00 , 151. szám

A közvélemény-kutatások adatai azt mutatják, hogy a Juscsenko-ellenes akciók Do­nyeckben, Szumiban, Szim­feropolban, valamint az azokat kísérő médiaoffenzíva eredménytelen volt. A Messiás népszerűsége emelkedett valamelyest, akárcsak Janukovicsé, akinek az indexe megközelítette Szimo­nyenkóét. Lényeges elmozdulás tehát nem történt, viszont a politikusok támogatottságában maradtak a regionális különbségek.

Egy dologban mutatkozik teljesnek az egyetértés. A megkérdezettek 93%-a biztos benne, hogy a következő elnökválasztások manipuláltak lesznek. Ezzel meg is érkeztünk az ukrán belpolitika legaktuálisabb témájához, a grúz bársonyos forradalomhoz. Értelemszerűen a választási csalások miatt kitört sikeres népfelkelés áthallásai azok, amelyek a hazai politikai élet homlokterébe kerültek.

Ami az ukrán ellenzéket illeti, számukra sok újat nem mond a tbiliszi történet: anélkül is tisztában voltak vele, hogy esetleges választási győzelmüket a tömegek utcára vitelével kell majd megvédeniük. Ez sikerült a kollégáknak Belgrádban, s bár nem jött össze Bakuban, a grúz fővárosban ismét biztató eredményt hozott.

Az ukrán hatalom szempontjából az a dilemma, hogy a referendumot jellemző fékevesztett csalásokat és a legutóbbi parlamenti választásokon a végeredményt átalakító manipulációkat simán lenyelő ukrajnai lakosság ilyen jámboran viselkedik-e majd jövő novemberben is. Ha az ukrán ellenzék csak a szokásos pár ezer embert tudja felvonultatni, mint most legutóbb a minimálbér ügyében szervezett tüntetésre, akkor a bakui forgatókönyv a valószínű.

Ami a hatalom szempontjából különösen kellemetlen a történetben, az a nagyhatalmak viselkedése. Ivanov orosz külügyminiszter személyesen asszisztált Sevarnadze lemondatásánál. Szemmel láthatóan amerikai egyetértéssel. Sevar­nad­zéból az oroszok csináltak elnököt annak idején, később pedig az amerikaiak emberének számított az olajvezeték ügyében tanúsított együttműködéséért. Most együttes döntéssel menesztették az öreg harcost.

A történet azonban még nem ért véget. Az ukrajnai szocdem média, amelynek gazdáját a leginkább az események bársonyos forradalom jellege idegesíti, s hogy a nemzeti-nacionalista erők győztek, hangsúlyozzák, hogy Grúzia még széteshet. A gyakorlatban ez már rég megtörtént, hiszen Észak-Oszé­tia, Abházia meg Adzsária ténylegesen orosz védelem alatt álló szakadár alakulatok. A grúz állam fennhatósága évek óta nem érvényesül ezeken a vidékeken, hivatalosan azonban nem csatlakozhatnak a birodalomhoz. Medved­csu­kék­nak azonban az a lényeg, hogy Grúzia szétesését az ottani nemzeti erőkhöz köthessék. Világos, hogy miért.

Az ukrán ellenzék négy csoportosulása periodikusan hol széthúz, hol összetart. A kommunisták kis minipaktuma után a hatalommal váratlanul mind a négy ellenzéki vezér állást foglalt az alkotmánymódosítás ügyében. A lényeg, hogy feltételül állították az arányos választási rendszer elfogadását a reform többi részének tárgyalása előtt. Ez a közös fellépés nem jelent túl sokat, hiszen a fő kérdés az ellenzéki konfiguráció az elnökválasztásokon. Lesz-e közös jelölt – ami nem valószínű –, vagy fognak-e legalább csomósodni, tömörülni? Létrejön-e például a Juscsenko – Moroz – Tyimo­senko szövetség, vagy esetleg a Szimonyenko – Moroz szövetséget hozzák tető alá?

A hatalompárti táborban folyik a kötélhúzás Zincsenko ház­elnökhelyettes ügyében. A szocdemek szeretnék lecserélni renegátjukat egy Medvedcsukhoz látványosan hű emberre, Sufricsra. Ha ez nem sikerül, az az adminisztrációvezető látványos kudarca lesz. Addig azonban újabb kárpótlásbónuszt könyvelhet el, miután a szocdemvezér Olga Kolinykót, az ő hűséges emberét nevezték ki a do­nyecki Genagyij Vasziljev főügyész helyettesévé. Íme tehát a fékek és ellensúlyok rendszere ukrán módra.

Sz. K. M.