2003. december 12.

2003. december 12., 01:00 , 152. szám

„Betelt az idő és elközelített már az Isten országa: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” (Márk ev. 1,15)

A fenti szavakkal kezdte meg Jézus tanítói munkásságát, miután megkeresztelkedett Keresztelő János által a Jordán folyó vizében. Meghirdette az idő teljességét és Isten országának közeljövetelét. Ennek már majdnem kétezer éve, és az idő nem állt meg, azóta is folyamatosan telik, újra és újra ünnepeljük Karácsonyt, a születés ünnepét, és közben úgy érezhetjük, hogy Jézus valójában nem is született meg. Nem véletlen, hogy a vallás- és egyházellenesség éppen ezen a ponton támad: a Bibliában annyi minden le van írva, melyekből semmi sem valósult meg, éppen ezért a Biblia nem mond igazat.

Valljuk meg őszintén, nehéz úgy készülni a megszületett Megváltóval való találkozásra, hogy közben nem értjük, mit is jelent az idő beteljesedése. Hogyan mondhatja Jézus, hogy betelt az idő, ha közben már majdnem kétezer év telt el, és nem történt semmi? Mi a magyarázat? Jézus Krisztus egy helyen ezt mondja magáról: „Én vagyok az alfa és az ómega, aki van, aki volt és aki eljövendő, a Mindenható.” Az alfa a görög ábécé első betűje, az ómega pedig az utolsó. Az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég ugyanaz – Jézus. Akiben a kezdet és a vég egybekapcsolódik: aki önmagába zár mindent, akiben mindennek kezdete és vége van! ő maga – a teljesség. Jézus Krisztus az idő teljessége saját személyében, mert benne a Szentháromság mindent tudtunkra adott, ami szükséges az üdvösségre. Jézus Krisztus az idő teljessége.

Így telt be az idő és közelített el Isten országa. Advent idején ezzel a teljességgel való találkozásra kell készülnünk, és arra, hogy Jézus még egyszer, ismét el fog jönni, mindnyájan találkozni fogunk vele. Erre figyelmeztet, mikor ezt mondja: „…térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” Mert igenis betelt az idő Jézus testet öltésével, bármit is mondjon a tagadás gonosz szava! Térjünk hozzá, higgyünk megváltásunkban és készüljünk így a testet öltés ünnepére, a Karácsonyra!

Kovács Attila
palágykomoróci ref. lelkész