„őszintén, a szeretet nyelvén beszélni”

Görög katolikus búcsú Nagybégányban

2003. december 12., 01:00 , 152. szám

A nagybégányi görög katolikus templomban számos parochus, egyházi méltóság részvételével tartottak Szent Miklós-napi búcsút december 6-án, szombaton délelőtt.

A templom névadó szentjének tiszteletére egybegyűlt híveket Orosz István helyi parochus köszöntötte. Az ünnepi liturgián részt vett Szabó Konstantin nagy­szőlősi esperes, Egressy Miklós makkos­jánosi, Margitics Jaroszláv beregszászi parochus, Jaczkó József nagybé­gányi római katolikus plébános, Füzesi Sándor atya (Pusztadobos).

Szentbeszédében Orosz István ópályi atya elmondta: „Szent Miklós püspök életpéldája arra az emberi magatartásra akar bennünket felszólítani, arra akar megtanítani, hogy az ember – amint azt Jézus Krisztus nyilvános működésében tette – mindenkivel őszintén, a szeretet nyelvén próbáljon meg beszélni. A szeretetnek hangján szóljon embertársaihoz, függetlenül azok társadalmi rangjától, hovatartozásától. Szent Miklós áldásra emeli a kezét az őt ábrázoló ikonokon, és Jézus Krisztus öröm­hírét, az evangéliumot akarja mindenkihez eljuttatni. Erre van most is szüksége minden családnak, minden embernek, az egész világnak.”

A szentliturgiát követően a nagybégányi hittanos gyerekek rövid műsorral emlékeztek Szent Miklós püspökre. Az ünnepet körmenet és miroválás zárta.

Sz. Z.